Üresjárat - 2018/10

Halihó!

Eltelt egy újabb hónap, ezért most el is hoztam az októberben elhasznált termékeket. 


Az Oriflame Loving Care tusfürdője egynek elmegy, nem hiszem, hogy újra fogom venni. Annak ellenére, hogy tápláló habja van és kevesebb elég belőle, mint például a Baleás tusfürdőkből. Az illata mandulás, amire rá kellett, hogy jöjjek: nem a kedvencem.

A Balea Lucky Moments tusfürdője nagy kedvencem lett, kellemes, nem túl tolakodó illatával és szép csomagolásával. Aki szereti a vaníliás illatok, mindenképpen próbálja ki!

Megint elhasználtam egy Alverde dúsító sampont, újra is vettem (bár azt hiszem most a vékony szálú hajra való verziót).

A Bioderma Nodé DS+ samponját február-március környékén vettem meg, amikor észrevettem, hogy megint elkezdett korpásodni a hajam. Néhány hét alatt rendbe is tette a fejbőrömet, a maradék sampon elhasználása pedig eddig húzódott el.

A Dr. Organic Teafás dezodorjából elhasználtam még egy darabot. Azt hiszem ki kell, hogy jelentsem, hogy ez a valaha volt legjobb dezodor, amit próbáltam. Természetesen újravettem. Egyébként ennek üvegből volt a csomagolása (a golyó és a kupak műanyag), nem tudom hogy miért. Az eddigiek műanyag csomagolást kaptak.

A múltkor közzétett Pan Projektben írtam, hogy megint ráálltam a parfümök elhasználására, így hónap végére ezt az Oriflame Amber Elixir EdP-t sikerült is elfújnom. Az illata édes-fűszeres, nem rossz, de nem fogom újravenni. 

Két Maybelline szempillaspirált is sikerült a hónapban elhasználnom. Pontosabban a szokásos duci sárgámat tényleg elhasználtam, viszont a Total Temptation szempillaspirált kiszelektáltam, mert a nyár során nagyon becsomósodott, nem tudtam vele szépen kikenni a pilláimat. A duci sárgából elővettem a májusban vásárolt tartalékomat, a Total Temptationt viszont nem fogom újra megvenni.

Próbáltátok már a Baleás tusfürdőt? Szerintem a közeljövőben veszek belőle egy újat, mert eléggé ki van fogyva a tusfürdő készletem. :)

Flóra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések