2015. október 26., hétfő

Heti Lulu #39

Ez egy elég friss kép, a hétvégén sikerült Lulcit lekapnom. Mostanában szívesen fekszik be ebbe a kinti cica-kütyübe, ha kint van, akkor 90%, hogy itt szunyókál. :)


2015. október 24., szombat

Boggs

Halihó!

Ma életem első Dance Legend lakkját szeretném bemutatni nektek, ami nemrég került a birtokomba Julcsi jóvoltából. Amikor megláttam az első képeket a Chameleon kollekcióról, rögtön a szívembe lopták magukat a lakkok, legjobban a Sulley és a Boggs tetszett a kollekcióból. Amikor megérkeztek a Naillandhez, akkor nem rohantam, hogy felvásároljam az összeset, egyrészt, mert friss kollekciók esetén 5 perc alatt elfogy minden náluk, másrészt pedig azért, mert 2000 Ft felett nagyon meggondolom, hogy mit veszek meg. Még akkor is, ha már évek óta csorgatom utána a nyálamat (lásd: Dragon... de ez egy másik történet). Szóval amikor Julcsi nagytakarítást tartott a lakkjai között, akkor (egy kis hezitálás után) úgy döntöttem, hogy épp itt az ideje, hogy megvegyem. És milyen jól tettem, egy csoda ez a lakk!

Azt mindenképpen kell róla tudni, hogy ez egy fedőlakk. Persze önmagában is fedhet, de ahhoz szerintem legalább 4 rétegre lenne szükség. Én fekete alapra kentem fel, de nem kizárt, hogy más, sötét krém lakkokon is ki fogom majd próbálni. Szóval az alap A-England Camelot egy rétegben, majd erre kentem fel 2 réteg Boggs-t. Amíg az első réteg száradt, addig minden szerencsétlennek, aki a koli szobánkba betért az orra alá dugtam a körmeimet, hogy nézzék, milyen szép. Mert hát tényleg annyira szép! Ha nem szebb... Amit az üvegben látunk színek, az mind előfordul a körmünkön is, igaz, nem minden fényviszonynál. Emellett nem csíkoz és gyorsan szárad. Fedőlakkot én ajánlok rá, de önmagában sem szárad túl fénytelenre. :)

A képeket este készítettem vakuval, illetve az utolsót azt lámpafénynél és vakuval. Sajnos így is kiakadt a színétől a fényképezőm, pedig szokás szerint a legnagyobb felbontásban fényképeztem... 











Ti mennyire szeretitek a multichrome lakkokat?

Flóra

2015. október 19., hétfő

Heti Lulu #38

Kis vámpír fogú cicc. ^^ Ahhoz képest, hogy mennyire félt az elején ettől a tollas játéktól, mostanra egészen megszerette. :) :)


2015. október 17., szombat

Have An Ice Day

Halihó!

Ma az utolsó nyaralásos manikűrömet szeretném megmutatni. A manikűr nagyon egyszerű, a kedvenc A-England Camelot lakkomat és egy Avonos lakkot, a Green Goddess-t használtam hozzá alapnak, majd erre került egy réteg a Catrice Million Styles Effect fedőlakkok közül a 03 Have An Ice Day-ből

Ezt a Catrcie lakkot a leárazások alkalmával vettem, és sokkal jobban tetszik, mint amire számítottam. Egy rétegben is sok mikropelyhet tartalmaz, sötét lakkokon nagyon mutatós. Ráadásul elég gyorsan is szárad, és önmagában is fényesre szárad.

A Green Goddes még nem szerepelt a blogon, így írnék róla pár sort. A Nailwear Pro+ családba tartozik, a színét tekintve pedig elég különleges szerintem, az alapja metál finishű mohazöld, aminek arany fénye van. Emellett pedig nagyon apró arany csillámokat is tartalmaz. Állaga viszonylag híg, két rétegben fed, nem szárad túl fényesre. Átlagos idő alatt szárad meg. A tartóssága nem a legjobb, fedőlakk nélkül nálam egyszer nagyon csúnyán megkopott pár óra alatt, fedőlakkot mindenképpen ajánlott rá kenni. A Catrice apró zöld pelyhei pedig adtak egy kis pluszt ehhez az önmagában sem unalmas lakkhoz. 

A végeredmény nekem nagyon tetszett, ha jól emlékszem, akkor 3 napig volt a körmeimen (a képek is akkor készültek). :)





Nektek megvan valamelyik Catrice mikropelyhes fedőlakk?

Flóra

2015. október 15., csütörtök

Zöld őszi smink

Halihó!

Ma ismét egy sminkkel jelentkezem. Aki követ instagramon, az már láthatott képeket erről a sminkről. 
Sikerült újra felfedeznem, hogy a zöld szemhéjpúderek mennyire kiemelik a barna szememet, így az elmúlt pár hétben nagyon sok zöldes sminket készítettem. Meg kell, hogy mondjam, eléggé hiányzott már. Az utóbbi időben nagyon ráálltam a natúr, természetes sminkekre, így ez a zöld szín kimondottan jól esett a lelkemnek. :)







Arc:
Oriflame Giordani Gold Invisible Touch alapozó - Porcelain
Catrice Re-Touch Light-Reflecting korrektor - 010 Ivory
Manhattan Soft Mat porpúder - 1 Natural
essence sun club matt bronzosító púder - 01 natural
Avon Márványos pirosító

Szem:
Oriflame Beauty sminkalap
Oriflame Rétegezhető szempillaspirál - Black (itt)
essence Hello Autumn szemhéjpúder paletta - 02 Keep Calm & Go For A Walk
essence szemöldökceruza - 05 soft blonde
essence szemöldökformázó készlet - 02 natural blonde style (sötétebb szín)
Oriflame Giordani Gold szemöldökfixáló zselé
Lovely Make Up Kit - tört fehér szemhéjpúder (itt)

Száj:
Oriflame The ONE 5 az 1-ben Colour Stylist ajakrúzs - Nude Elegance (itt és itt)

Milyen gyakran szoktatok zöld, vagy bármilyen más színes szemhéjpúdert használni a hétköznapokon?

Flóra

2015. október 12., hétfő

Heti Lulu #37

Az ágybitorló. Tisztálkodás után jön a jól megérdemelt szundikálás (nem mintha nem aludna egész nap :D).


2015. október 11., vasárnap

Glamour-napok 2015 ősz

Halihó!

A tavaszi Glamour-napokos szerzeményeimet is megmutattam, így gondoltam az őszi vásárlás eredményét is megosztom Veletek. :)
Ebben a félévben nem kapok ösztöndíjat, így jobban meg kellett gondolnom, hogy mire költöm a pénzem. Meg is látszik a vásárlásomon, egy délután letudtam az egészet, ráadásul magamhoz képest igen keveset  költöttem.

Glamour-napokra én már jó ideje előre gyártott tervvel és listával vágok csak neki, általában üzletek szerint bontom le, hogy melyikből milyen termékek kellenek. Miután most eléggé meg volt szabva a keretem, gyakorlatilag csak olyan dolgok kerültek fel a listámra, amikre ténylegesen szükségem volt. 

Azt még azért megemlíteném, hogy nekem kicsit kezd az egész Glamour-napokból elegem lenni. Tényleg jó lehetőség, de valljuk be, az elmúlt 1-2 évben már akkora mindenhol a tömeg, hogy gyakorlatilag az egész vásárlás inkább kínszenvedés. Még így is, hogy csütörtökön voltam, elég nagy volt a tumultus. 



Yves Rocher:

Az Yves Rocher mindig is szimpatikus üzlet volt számomra, de valamiért soha nem vettem ott semmit. Viszont tavasszal megakadt a szemem ezen a Gyöngyvirág EdT-n. Akkor nem vettem meg, mondván így is bőven van parfümöm. Azóta annyi változott, hogy egyre jobban a megszállottja lettem ennek az illatnak, persze itthon is több parfümöm lett közben. :P 
Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy megvettem. 100 ml-es, ami elég kiadós adag, viszont az egyedüli hátránya, hogy nem igazán tartós, maximum 2 óráig bírja rajtam. Pedig EdT, és ahhoz képest nem is a legolcsóbb. Felfújva a bőrön is gyöngyvirág illata van. Mindenesetre még szemezek ugyanezen vonal rózsás és cseresznyevirágos illatával is. :)
40%-os kupon volt hozzá, így 3480 Ft-ba került.
Töltöttem ki törzsvásárlói kártyás is, így a közeljövőben biztosan fogok még itt vásárolni, mert nagyon jó kuponokhoz jutottam hozzá. :)


Rossmann:

Már nagyon a végét járta a Maybelline spirálom, így pótoltam, a szokásos the Colossal Volum' Express Smoky Eyes spirált vettem meg. 40% kedvezmény volt rá, így 1379 Ft-ba került. Picit sajnálom, hogy nem a Dm-ben vettem meg, mert ott kicsivel több, mint 100 Ft-al olcsóbb lett volna.
Az Essence staping polish stamp me! white nyomdalakkjának már nagyon a végén járok, így vettem egy után pótlást. Erre 25% kedvezmény volt, így 411 Ft-ra jött ki.
Az előző üresjáratban említettem, hogy nem lett az igazi az árnyalata az új Catrice Re-Touch korrektoromnak, így hosszas keresgélés után emellett az Astor Perfect Stay 24h Korrektor + Perfect Skin Primer mellett döntöttem. Még nyilatkozni nem tudok róla, eddig csak egyszer használtam. A színe ennek is egy picit sárgásabb, mint szeretném, de nem annyira, mint a Catrice-é. Rá 50% kedvezmény volt, így 1149 Ft-ra jött ki az ára.


Dm:

A Dm-ben többet álltam sorban, mint ameddig bepakoltam a cuccokat a kosaramba, és lavíroztam a tömegben. :D
Elfogyott itthon az alaplakkom, így újravettem. Ezt az Astor Pro Manicure Give Me All! alaplakkot nagyon megkedveltem, úgy vettem észre jobban tapad a körömhöz, így a lakkozás is tartósabb. Az ecsetét pedig nagyon szeretem, iszonyatosan kényelmes vele lakkozni. 50%-os kuponnal 749 Ft-ba került, ennyit abszolút megér. :)
A szokásos Ebelin nedves törlőkendőmből is vettem egyet, mert pont előtte fogyott el az itthoni csomagom. Erre nem volt kupon, de a 349 Ft-os ára teljesen baráti.


Douglas (20% kedvezmény):

Douglasba is beszaladtam, gondoltam, szétnézek, hátha van olyan termék amin megakad a szemem. Most több is volt, amivel szemeztem, végül ezt a két lakkot hoztam el. 
Az IsaDora 791 Autumn Leaves lakkon rögtön megakadt a szemem, gyönyörű árnyalata van. Sötét lila alapban van nagyon sok mikroglitter: főleg arany és bronz, de egy kis zöld is van benne, és más színek is felfedezhetőek mellettük. Két rétegben tökéletesen fed, gyorsan szárad, az ecsetével is nagyon könnyű lakkozni. 2392 Ft volt az ára (amúgy meglepődtem, mert az összes IsaDora lakk árát felvitték 2990 Ft-ra, ami nem kevés, pláne, hogy csak 6 ml-es egy lakk).
A másik versenyző a Douglas saját márkás körömlakkja, a 2-es Dangerous Snake. Valami gyönyörűséges ez a lakk. A boltban teljes mértékben kéknek hittem, otthon zöldeskék volt, felkenve pedig abszolút zöldnek láttam este. Aztán másnap kékeszöld volt, majd megint kék. Olyan szinten a kék és zöld között van ez a lakk, hogy képtelen vagyok eldönteni, hogy most a kettő közül melyik felé húz inkább. A másik meglepő dolog vele kapcsolatban az, hogy homoklakk. Finoman érdes, nem az a harisnyaszaggató fajta. Viszont fedőlakkal sokkal, de sokkal gyönyörűbb (igaz, a fedőlakkrétegeket csak úgy szippantja magába), még ebben a szottyos időben is úgy világított belülről, mint semelyik másik lakkom, pedig van egy pár... Ez is 2 rétegben fed, gyorsan szárad. 1192 Ft-ba került.
Az igazsághoz mondjuk hozzátartozik, hogy barátnőmtől még szülinapomra kaptam egy Douglas-os ajándékkártyát, így arról meg tudtam venni ezt a két lakkot. :) 


Müller (20% kedvezmény volt mindenre):

Itt vettem a legtöbb cuccot, de talán ez nem is meglepő. :P
Először is a CD Alumínium- és kb. minden mentes stiftes dezodorjára csaptam le. Ezt még múltkor néztem ki. Nagyon szerettem volna alumíniummentes dezodort, de stiftes kiszerelésben kb. lehetetlenség kapni (jó, a Dm-ben is találtam, de annak olyan alkohol szaga volt, hogy nincs az a pénz, hogy én azt magamra kenjem). Kicsit erős az illata (de nem alkoholos!), viszont felkenve nem érződik, és egyenlőre  a hatásával is meg vagyok elégedve (igaz, most nincs is olyan gatyarohasztó meleg). Kíváncsi leszek rá, hogy fog hosszútávon teljesíteni. Kuponnal 636 Ft-ot fizettem érte.
Vettem egy Aveo-s acetonos körömlakklemosót is, mert a veszprémi készletem fogytán van (bár nemrég jött a füles, hogy az Aceton-angyalka betárazott belőle nekem :D). Így gondoltam kipróbálom, pláne, hogy erre is érvényes volt a kupon. 156 Ft-ra jött ki az ára.
Nagyon megcsappant az Essence btgn készletem (meg amúgy az összes fedőlakkomé...), így betáraztam kettőt. 756 Ft-ra jött ki darabja a kuponnal.
Elfogyott az ecsettisztító szappanom a múlthéten, így ezt is pótoltam. Nem akartam ugyanolyat venni, pontosabban, a Barbara Hoffmann drágább volt ennél a da Vinci ecsettisztító szappannál, így most ezt vettem meg (mondjuk igazából a BH jobban megéri, mert az 100 g-os, ez meg csak 40 g). Kíváncsi leszek, hogy ez is hogy fog teljesíteni, mindenesetre az illata isteni finom citromos. 1832 Ft-ba került.
A képeken nincs rajta, de vettem egy 4-es méretű lapos, szintetikus ecsetet is. Mindig ilyen ecsettel takarítok a körömágyam körül. 452 Ft-ba került.


Uriage (20% kedvezmény):

Végül ellátogattam egy gyógyszertárba is, és megvettem életem első Uriage termékeit is. Még szeptember elején voltam kozmetikusnál, ahol életemben először meg lett állapítva, hogy pontosan milyen is a bőrtípusom. Először próbáltam a meglévő arckrémeimet elfogyasztani, és utána célzottan a bőrtípusomnak megfelelő krémet venni. Hosszú keresgélés után döntöttem az Uriage krémek mellett. Első körben a D.S. Emulzó krém seborrheás bőrre, valamint a Bariésun arckrém SPF 30-as fényvédője jött velem haza. Még szeretnék mást is venni a márkától, de csak akkor, ha a mostani egyéb krémek és arclemosók elfogytak. A fényvédő 2987 Ft-ba került, az emulzió krém pedig 3592 Ft-ba. Egyáltalán nem olcsóak, így remélem ténylegesen beválnak majd. Mindenesetre így elsőre szimpatikusak.


Avon:

Igaz, ez nem Glamour-napokos szerzemény, viszont szerdán kaptam meg a kis csomagomat. Vettem egy szemhéjtus ecsetet, amit terveim szerint a szemöldökömre fogok használni. Valamint két kézkrémet. Egyrészt mert csak 350 Ft volt darabja, másrészt mert nagyon háklis vagyok a kézkrémekre. Nem várok el sokat tőlük: gyorsan szívódjanak be, jól hidratáljanak, és lehetőleg nem legyen atombüdös. Ennek ellenére az elmúlt néhány évben alig találkoztam olyan kézkrémmel, ami ezeket tudja teljesíteni. Így pár használat után a tejes-mézes szimpatikusabb, gyorsabban szívódik be, és az illata is közelebb áll hozzám. A kakaóvajas sem rossz, az is gyorsabban szívódik be, mint az átlag kézkrémek, és az illata sem rossz. Remélem a véleményem nem fog róluk rossz irányban változni a használat során.

Ti miket vettek a Glamour-napok során? Mennyire bírjátok ilyenkor a tömeget?

Flóra

(Bocsi a késés miatt, de a megfázás miatt csöppet be vagyok lassulva, és este 11 után jutott eszembe, hogy nem ártana bejegyzést írnom. :P)

2015. október 8., csütörtök

Üresjárat #15

Halihó!

Igaz nem olyan rég volt az előző üresjárat, viszont már megint kezd betelni az elhasznált termékek számára fenntartott dobozom, így gondoltam hozom a következő adagot (talán nem csúszok el velük annyira, mármint nem akkor teszem közzé a bejegyzést, amikor már egy következőre is összegyűlik egy adag).

Csoportkép

Testápolás

Oriflame Discover Izland tusolózselé: Nagyon kellemes frissítő illata volt, nem szárít és jól habzik. Szerintem még fogtok vele találkozni üresjáratos bejegyzésben. :)
Oriflame Roses tusfürdő: Fanyar rózsa illatú, én személy szerint imádom. Nem véletlenül szerepelt már párszor a blogon is.
Balea Cabana Dream tusfürdő: Még nyár elején vettem, de csak augusztus vége fele jutottam el addig, hogy ki is próbálom. Sajnos az illata zuhanyzás közben nekem nem jött be, túl intenzív volt. Viszont folyékony szappannak tökéletesen megfelelt.
Oriflame Feet Up lábradír: Ezt a radírt a kezemre vettem. Nagyon jól radíroz, a szemcsék nem óriásiak benne, viszont nagyon sok van a krémben. Az illata kicsit mentás, és használat után a kezeim pihe-puhák voltak, és nagyon kellemes illatúak. Egyébként az utolsó adagot amit kisajtoltam belőle, azt testradírozásra használtam el - amire szintén kiváló. Régóta szenvedtem azzal, hogy normális árú, de hatékony, nem olajos testradírt beszerezzek - ezzel a lábradírral megoldódtak a gondjaim. :)
Alverde Deo roll-on Aloe Verával és tengeri gyöngy kivonattal: Ki akartam próbálni egy alumíniummentes dezodort, végül erre esett a választásom. Hatékonyságát tekintve nem kiemelkedő darab, de soha nem voltam büdös, amikor ezt használtam. Viszont ezek a golyós változatok soha nem jöttek be nekem, ezzel sem volt másképp: reggel amikor felkentem kimondottan taszított az a nedves érzés, ami a használatával járt. Nem hiszem, hogy újra próbálkoznék vele, de amúgy nem rossz kis termék.
Sweet Holiday tusfürdő: Ajándékba kaptam ezt a tusfürdőt. Kellemes, édeskés illata volt, a nyaralásra vittem magammal - pont annyi mennyiség volt benne, hogy bő 1 hétre elegendő volt. A kiszerelése viszont nem a legpraktikusabb.

Hajápolás

Oriflame HairX hajdúsító szárazsampon: Már szerepelt üresjáratos bejegyzésben, nem hiába, töretlenül szeretem ezt a szárazsampont. Nagyon szépen meg tudja emelni a hajtöveket és az illata is isteni finom.
Bioderma Nodé DS+ sampon: Erről a samponról már áradoztam egy sort, itt elolvashatjátok. Korpás hajjal küzdőknek nagyon ajánlom! :)
Alverde regeneráló hajbalzsam avokádó kivonattal és shea vajjal: Szokásos balzsamom, még mindig imádom.
Alverde hajvégápoló fluid: Szokásos hajvégápolóm. :)

Arcápolás

Oriflame Love Nature aloe verás arctonik: Nem rossz kis tonik, a maradék sminket eltávolítja, ha arcmosás után maradt volna még valami a bőrömön. Nem irritál, nem szárít.
Oriflame Swedish Spa arcszérum: Már sokszor szerepelt itt a blogon, és még többször használtam már el teljesen ezt a szérumot. Viszont ennél már nem éreztem, hogy olyan hatásos lett volna. Bár lehet, hogy most nem is volt szüksége annyira erre a krémre a bőrömnek.
Ebelin Nedves törlőkendő aloe verával: Szokásos nedves törlőkendőm. Amit egyedül fel tudok róni neki, mint negatívum az az, hogy az egyes csomagolásokban nem ugyanannyira nedvesek a kendők. Az egyik kimondottan nedves volt, ami a használat során sem száradt ki, viszont a másik csomag már a megkezdésekor is jóval szárazabb volt. Szerencsére használat közben a második csomag sem száradt ki. Általában minden harmadik-negyedik csomag kicsit szárazabb, mint a többi, ahogy eddig tapasztaltam.

Körmös dolgok

Ebelin acetonos körömlakklemosó: Nem, határozottan nem tudom hogy gyűlt össze ennyi flakon másfél hónap alatt. Ne is kérdezzétek! Tény, hogy sokat lakkoztam, de ennyire mégsem! Ráadásul még frankenezni se frankeneztem, pedig ott szokott fogyni a lemosó (bár akkor sem ennyi....). Mindenesetre láthatjátok mennyire szeretem ezt a lemosót. :D
Perfect Nails körömlakkhígító: Ebből is megint elfogyott egy, általában az olcsóbb lakkjaimhoz szoktam használni.
Micro Cell 2000 Nail Repair körömerősítő: Nagyon szeretem ezt a körömerősítőt, mindig van itthon belőle egy. Drága, viszont az árát megéri. Itt olvashattok róla bővebben.
Essence Ready For Boarding lehúzható alaplakk: Szegényke beszáradt, utolsó használatokkor a körömágybőrömre kentem nyomdázáskor, a könnyebb takarítás érdekében.
Essence btgn fedőlakk: Szokásos fedőlakkom, otthon ezt szoktam használni (Veszprémben a Seche Vite-et vagy a China Glaze Everglaze fedőlakkját).

Sminktermékek

Ebelin ecsettisztító folyadék: Egyet már elhasználtam belőle. A sminkszivacsom tisztítására használom csak, mert egyedül ez tudja az összes alapozót kiszedni a szivacsból anélkül, hogy a szivacs anyaga sérülne, vagy megkeményedne. Ecsetekre az erős illata miatt nem is szívesen fújnám egyébként.
Oriflame Giordani Gold Invisible Touch alapozó - Porcelain: Múltkor végre rávettem magam, hogy egy GG alapozót vegyek az Oriflame-től. Nem bántam meg, sőt! Imádom, nagyon könnyed az állaga, a fedését közepesnek mondanám, tartós, és sokkal kevésbé fényesedik át, mint a többi Oriflame-es alapozóm. Egyedül az árával nem vagyok annyira kibékülve, mert általában 800-1000 Ft-tal drágábban tudom beszerezni, mint a többi (Oriflame-es) alapozómat. Viszont összehasonlítva a drogériában kapható alapozók árával, szerintem teljesen korrekt. Akciósan szoktam venni, akkor 2500-2800 Ft körül mozog az ára.
Catrice Re-Touch Light-Reflecting korrektor - 001 Porcelain: Kedvenc szem alatti korrektorom, ez volt az utolsó a tavaly kivont Porcelain árnylatból. Sajnos kell keresnem helyette valami újat, mert a mostani legvilágosabb árnyalat, a 010 Ivory nekem nagyon sárga. Azt is el fogom használni, de sajnos nem az igazi. :/
Oriflame Beauty szemhéjfilc - Brown: Nem igazán szerettem meg ezt a szemhéjtust, nem volt a legpigmentáltabb, a festéket is adagolhatta volna jobban. Miután nem is nagyon használtam, be is száradt.
Oriflame Visions V* metálfényű szemhéjtus - Stainless: Régebben többet használtam ehhez hasonló színes tusokat. Filces feje volt, amit én annyira nem szeretek, az ecseteket sokkal jobban tudom kontrollálni. Pigmentált volt, viszont szegénykém megromlott.
Oriflame Extra fényes  szájfény - Soft Coral: Nagyon sokáig tartogattam ezt a szájfényt, mert mint látjátok van még benne, viszont már nem lehet kiszedni a maradékot a tubusból - próbáltam különböző pózokba pakolni, hogy a maradék valahogy úgy folyjon, hogy fel tudjam még használni, de nem sikerült. Azt hiszem ez a harmadik szájfény, amit életemben elhasználtam (ami rúzsos lány lévén nagyon nagy szó! :D). Egyébként tényleg nagyon szép fénye van, az applikátorával sem volt bajom, bár néha a szilikon feje csikizte a számat. :P

Ti miket használtatok el mostanában? Vannak ezek között kedvelt termékeitek?

Flóra

2015. október 5., hétfő

Heti Lulu #36

És itt egy közeli kép a kis pufóka fejéről. ^^ És olyan szép szeme van, bár itt sárgásabbnak tűnik, mint amilyen valójában. :)


2015. október 3., szombat

Indian summer

Halihó!

Ma mai manikűrt még augusztus közepén készítettem. Ez volt az utolsó, kimondottan nyárias manikűröm, utána főleg sötétebb, őszies színeket kentem fel a körmeimre. 

Régebben már elkészítettem egyszer ezt a lakkozást (instagram bizonyíték) - akkor nagyon tetszett, de nem volt fent olyan sokáig a körmeimen. Viszont anno biztos voltam benne, hogy egyszer még újraalkotom, mert iszonyatosan tetszett a végeredmény. Így augusztus közepén meg is csináltam, csak most egy kis nyomdázással is feldobtam. :)

A manikűr alapja az Essence 24 indian summer elnevezésű körömlakkja, ami számomra kicsit meghatározhatatlan színű. Nem mondanám rá azt hogy barack, de nem is lazac színű, bár ahhoz kicsit közelebb áll. Úgyhogy szerintem maradjunk a barackos lazac/lazacos barack színnél. Két rétegben tökéletesen fed (de már egy rétegben is nagyon szépen, egyenletesen fed), az állaga kicsit sűrűbb, de könnyen kezelhető, száradási sebessége sem rossz. Önmagában is elég fényesre szárad. A gyűrűs ujjamra lehúzható alaplakkra a Catrice BRIGHTsmaid lakkját szivacsoztam fel (Luxury Lacquers limitált kiadásában szerepelt). 

Végül a Barry M Silver Foil lakkjával és a Pet'la Plate Flake No More nyomdalemezével tettem fel az i-re a pontot. Ja, mert augusztus közepén nyilvánvaló, hogy egy hópelyhes, téli lemezt kell elővenni. :D (Mondjuk kedvenc lemezem ever, plusz annyira jól kihasználhatóak rajta a minták, a minősége... Egy álom ez a lemez. *.*)






Nektek hogy tetszik? Melyik a kedvenc Pet'la lemezetek?

Flóra

2015. október 1., csütörtök

Voodoo in the sunset

Halihó!

Múltkor felkentem egyetlen egy szem piCture pOlish-omat, a drága (szó szerint) voodoot. Eddig nem voltam vele olyan hú de nagy barátságban, mert üvegben szép, szép, viszont felkenve nem jött az a nagyon várt "hűha" hatás. A mikroglittereket eddig csak lámpafénynél jöttek elő, természetes fényben nem voltak annyira meghatározóak. De milyen lakk már az, ami csak a lámpafény alatt gyönyörű?? Pláne, ha 3290 Ft-ot fizet érte az ember lánya (mert nyilván van olyan elvetemült...). Aztán a legutóbbi felkenés közben már ment le a nap, én meg szokás szerint a körmeimet bámultam, miközben a lemenő nap fényében sikerült megcsodálnom a körmeimet. És amint ráesett a fény, rögtön jött az a "hűha" hatás. Eltartott egy ideig, de végül csak sikerült átélnem (csak egy év kellett hozzá). :D

A lakk minőségéről annyit, hogy nagyon jó. Akár egy rétegben is fed, de én általában kettőt kenek fel. Az állaga kicsit hígabb, a lapított ecsettel könnyen lehet terelni a lakkot. Gyorsan szárad, de nem túl fényesre, fedőlakkot ajánlok fölé mindenképpen. A fény hatására pedig a mikroglitterek pedig csak úgy izzanak, szemet gyönyörködtető látvány. *.* 

Meg kell, hogy jegyezzem, hogy bármikor, amikor ez a lakk volt a körmeimen akkor sokkal többen dicsérték meg, hogy milyen szép, pedig akkor nem is jött elő az a belső izzás, amit ez a lakk tud. Ebből is következik, hogy tényleg szép, és egyedi lakk, mégis tud valamit kevesebb fényben. :P

Miután a képek naplementekor készültek minden sokkal sárgásabb, melegebb tónusú, viszont a képek készítésekor abszolút a belső izzásra, a lakk szikrázására mentem rá, hogy azt sikerüljön elkapni. És szerintem sikerült is :)








Ha csak egy piCture pOlish lakkotok lehetne, melyik lenne az?

Flóra