2016. augusztus 29., hétfő

Heti Lulu #82

Szőrös Hurkácska jelenlegi kedvenc helye. Mindig tökéletesen betalál abba az ülő/fekvő alkalmatosságba, amit épp a legtöbbször használok. :)


2016. augusztus 27., szombat

Koi

Halihó!

Ma egy körömnyomdás bejegyzéssel készültem. Tavasszal sikerült beszereznem a MoYou London Suki 18-as lemezét, ami szerintem álomszép. Amint adódott egy kis szabadidőm vettem is elő, aztán jött a világ nagy probléma: mégis melyik mintát használjam. Végül a koi pontyos és egy virágos minta mellett döntöttem. Nagyon szeretem az ilyen vékony vonalas, részletgazdag mintákat, és ez a lemez csak hemzseg tőlük. :)

Alapnak a Manhattan Matt Effect 10M lakkját használtam két rétegben, majd erre jött, emlékeim szerint szintén két rétegben a Kiko 298-as lakkja, ami a Turquoise Microglitter névre hallgat (ami inkább egy halványzöld jelly lakkban úszkáló világoszöld mikropelyhek és erőteljes türkiz shimmer tömkelege - túl sok köze nincs a mikroglitterhez szerintem, ráadásul a türkiz shimmer néha átvált ciklámenbe). Majd erre nyomdáztam a régi essence colour&go színek közül a 84-es midnight charm-mal. Végezetül jött rá egy réteg fedőlakk.

A képeken talán nem jön át annyira, de a Kiko lakk nagyon szépen átsejlett, átcsillogott-villogott-áttürkizkedett a sötétkék nyomdalakk alól. Imádtam ezt a színkombinációt. Szerintem nagyon jól sikerült. :)








Nektek hogy tetszik? Megvan ez a nyomdalemez?

Flóra

2016. augusztus 22., hétfő

Heti Lulu #81

A "Helló Cicaaa''" nézés. :D Annyira cukin/hülyén tud kinézni egyszerre. :D:D


2016. augusztus 20., szombat

Essence - on air!, miss captain, island hoping, you and me?

Halihó!

Ma négy essence lakkot hoztam nektek. Ebből az adagból is érint néhányat a leárazás, úgyhogy épp ideje megmutatnom őket, ha már jó ideje be vannak fényképezve. A négyből kettő nagy kedvencem lett. :)

Elsőnek a 44 on air! lakkot mutatnám be, ezt szereztem be legkésőbb, ez az egyik meglett-végre-az-államvizsgám-lakkom. Gyönyörű szép sápadtabb arany lakk, ami a napfényben nyálcsorgatósan szépen szikrázik. Mondjuk egy csupa mikroglitter lakknak elég nagy szégyen lenne, ha nem szikrázna a verőfényes napsütésben. :P Miután mikroglitteres lakkról van szó az eltávolítása nem épp a legegyszerűbb, de szerintem megéri a szenvedést, mert tényleg gyönyörű felkenve, bár sajna a képek ezt nem igazán adják vissza. Gyorsan szárad, két réteg rövidebb körmökre tuti elég, hosszabb körmökre néha nem árt a három. Fedőlakkot ajánlok rá mindenképpen.




Az 51-es miss captain régóta fent volt a kívánságlistámon, de csak májusban jutottam el addig, hogy megvegyem. Egyréteges lakk, a színe is különleges, de nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e magamon. Üvegben mindenképp jól néz ki, csak ha felkenem, akkor vagyok döntésképtelen. Ez a borongós, kicsit zöldes kék sokak számára jó választás lehet ősszel. Ezt az árnyalatot ki fogják vonni, úgyhogy ha megtetszik, akkor most csapjatok le rá. :)



A 64-es island hoping egy kékes beütésű középzöld, számomra ez is egy picit meghatározhatatlan szín. Egy rétegben is egész jól fed, de a biztonság kedvéért kell belőle két réteg. Lemosáskor egy picit hajlamos beszínezni a köröm körüli bőrt. Ez is egy olyan árnyalat, hogy nem tudom eldönteni, hogy magamon tetszik-e. Nyárra szerintem nagyon jó kis árnyalat, de ősszel is biztos sokan fogják felkenni. Ez is egy kifutó árnyalat, úgyhogy ha tetszik, akkor most csapjatok le rá. 




Az utolsó lakk az 56-os you and me?. Talán ez a kedvencem a négy közül. Nagyon jól kihasználható világos, mályvás lila lakk, nálam még belefér a lilás-nude lakkok közé. Ebből is elég két réteg, gyorsan szárad, és fényesre. Sajnos a képeken nem igazán jön elő ez a két-rétegben-fed dolog, pedig élőben egyáltalán nem látszottak át a körömvégeim. Könnyű lemosni, pont mint a másik két krém lakkot. Ezt a lakkot majdnem hogy kötelezővé tenném mindenkinek. :)




Nektek megvan valamelyik essence lakk ezek közül? Melyik a kedvenc essence lakkotok a the gel vonalból? 

Flóra

2016. augusztus 18., csütörtök

Csalódások #1

Halihó!

El sem tudom mondani, hogy milyen régóta meg akartam már írni egy ilyen típusú bejegyzést. Nyár elején jutottam el oda, hogy volt már pár olyan termék, ami nekem nem vált be, de annyira, hogy nem is fogom őket elhasználni. Úgyhogy gondoltam csinálok egy ilyen kis rovatot, ahol ezeket a termékeket mutatom be.

Ehhez a csalódások sorozathoz a végső, és egyben legnagyobb lökést pedig a mai termék adta, ami nem más, mint az Oriflame The ONE Lip Sensation folyékony matt hatású ajakrúzs Boysenberry árnyalata.


Amikor megláttam, hogy az Oriflame is kijön matt folyékony rúzsokkal nagyon megörültem, mert itthon azért még mindig elég soványka a felhozatal, ha nem szánja rá magát az ember egy külföldi rendelésre. Plusz aminek nagyon megörültem az az, hogy végre kijöttek egy igazán sötét árnylattal is. 


Első próbálkozáskor egyrészt meglepődtem, mert a folyékony jelzőhöz túl sok köze nincs a rúzsnak, inkább krémes-habos állaga van. Amivel őszintén szólva túl nagy problémám nem is lenne, viszont egyszerűen képtelen voltam úgy felvinni az ajkaimra, hogy ne foltosodott volna. Egy rétegben nem értem el a megfelelő színhatást, ráadásul picit akkor is foltos volt. Ha több réteget használtam akkor egyre nehezebb volt eloszlatni, és egyre foltosabb lett. Ráadásul egy rétegben sem kaptam meg azt a tökéletes matt végeredményt, amit szerettem volna (bár az állagából már egyből gondoltam, hogy nem lesz szuper matt a végeredmény), viszont a rétegek növelésével egyáltalán nem száradt meg, nem mattult semmit sem, hanem megmaradt egy enyhén, de határozottan fényes finishnél. 

Az applikátora egyébként két oldalról lapított, és iszonyatosan nehéz dolgom volt vele. Ha több réteget szerettem volna felkenni, akkor felszedte az előzőt, ráadásul precízen sem tudtam használni. Próbáltam ajakecsettel és kisebb korrektor ecsettel is felvinni, de azokkal sem tudtam szépen, egyenletesen felvinni a terméket. Ujjal is próbálkoztam, akkor nem kaptam foltos végeredményt, viszont a szín intenzitása erősen csökkent. Ráadásul ha összeérintetem az ajkaimat, akkor jött az a rész, amitől általában sikítva kirohanok a világból: az összes termék, ami a felső ajkamon volt levándorolt az alsó ajkamra. -.-

Vékony rétegben egy sötétebb bogyós árnyalatot lehet kani, ha meg rétegezzük, akkor picit barnás sötétbordó árnyalatot kapunk, ami nekem személy szerint a szívem csücske. A rétegezési probléma mellett még az is előjön, hogy sok rétegben (magyarul amikor sikerül a szívem-csücske-színt elérni/erősen megközelíteni) nagyon lehet érezni az ajkakon, és nem valami kényelmes viselet. És ha véletlenül összeérintjük a szánkat, akkor jön a fentebb említett probléma, hogy egy pillanat alatt nem lesz semmi a felső ajkunkon...



De gondoltam hogy hiába volt ez a szörnyűséges első benyomás (kb. 2 napig szórakoztam vele), azért megpróbálom még egyszer, hátha működni fog. Szóval megint elővettem kb. az első használtam után egy héttel, és ez a látvány fogadott, miután kibontottam:


Ja... Csodás. Mondjuk nem hiszem, hogy az összes folyékony rúzs ilyen, szerintem csak az enyém volt egy hibás darab, de azért mégis csak szíven ütött a dolog. Vissza lehet rá szorítani a nyakát, viszont minden egyes újabb alkalomkor, ha ki akarom nyitni, akkor ugyanúgy lejön a nyaka a terméknek.

Viszont meglepő módon kicsit jobban sikerült kezelni a terméket, bár még így is fennállnak azok a problémák, amit az előbb említettem. De talán egy fokkal kevésbé foltosodik már a termék.


Összességében viszont hihetetlen nagy csalódás ez a termék, amit nagyon sajnálok, mert a színe az valami gyönyörű.

Nektek mi volt az utolsó nagy csalódásotok sminktermékek terén?

Flóra

2016. augusztus 11., csütörtök

Üresjárat #20

Halihó!

Épp ideje, hogy megmutassam az elhasznált piperecuccaimat, mert lassan fényképezhetem be az újabb adagot. Meglepő módon most nagyon sok lakkot használtam el, mellette pedig ipari mennyiségű körömlakklemosót, amit nem tudom hogy sikerült összehozni, esküszöm, hogy nem ebben fürdök! :D

Testápolás

Oriflame Feet Up Lábradír: Még mindig imádom, mint testradír.
CD Stiftes Dezodor Vízililiommal: Megszerettem ezt a dezodort, mert kellemes illata volt, úgy éreztem, hogy használ is. Viszont vagy 2 hónapig vadásztam az üzletekben, és már nem találtam sehol sem, így nem tudtam újravenni. :/
Avon Senses Heaven Harmony hidratáló tusfürdő: Nagyon kellemes visszafogott illata volt, nincs kizárva, hogy egyszer majd újraveszem, pláne, hogy a gyöngyvirág illatát imádom.
Oriflame Discover Japanese Ceremony tusolózselé: Ennek is szeretem az illatát, egész frissítő, lehet, hogy majd ebből is veszek majd utánpótlást.
Oriflame Blue Wonders tusolózselé: Nagyon frissítő "kékes" illata volt, a nagy melegen nagyon jól esett ezt használni, a tubus mintája is nagyon nagyon tetszik, de nem hiszem, hogy újravenném.
Ziaja Marne Algae tusfürdő: Ez sem lett a kedvencem, ennek is friss illata van, ez habzik a legjobban, de az illata nem varázsolt el.

Hajápolás

Oriflame HairX hajdúsító szárazsampon: Szokásos szárazsamponom. :)
Alverde regeneráló hajmaszk: Nem szerettem meg, a balzsama sokkal hatásosabb, mint ez a hajmaszk.
Alverde vitalizáló sampon koffeinnel: Mondhatni szokásos samponom, még mindig szeretem.
Alverde dúsító sampon bio bambusz és bio narancs menta kivonattal: Ez a sampon sem volt rossz, jól habzott, szépen tisztított, említésre méltó különbséget nem vettem észre közte és a koffeines sampon között. Talán annyi, hogy ennek az illata jobban bejön.
Alverde regeneráló hajbalzsam: Kedvenc balzsamom. :)

Arcápolás

Oriflame essentials hidratáló arckrém: Egyet már elhasználtam belőle, és főleg a gyerekkoromra emlékeztető gyurma illata miatt vettem újra (plusz mert nagyon tetszik a csomagolása). Egynek elmegy, de nem a legjobb hidratáló krém, hasonló árkategóriában is lehet jobbat találni.
Yves Rocher Sensitive Végétal Nyugtató micellás víz: Az egyik vásárlásomhoz kaptam ajándékba. Nem ájultam el tőle, azt hiszem nekem ezek a micellás vizek nem igazán jönnek be. Tisztítani jól tisztított, bár az erősebb szemsminkkel azért kicsit ügyeskednem kellett vele. A használata után mindig vagy áttöröltem az arcom tonikkal vagy megmostam, mert nem tetszett az érzete a bőrömön.
Yves Rocher Pure System Mélytisztító arclemosó: Hogy én mennyire imádom ezt az arclemosót, van hogy csak azért mosom meg vele az arcomat, mert annyira szeretem. :D
Yves Rocher Sebo Végétal Tisztító arcradír: Nem rossz kis arcradír, kellemesen hámlaszt, ráadásul a krém, amiben a szemcsék vannak, szerintem hidratál is, mert a használata után mindig sokkal puhább a bőröm - és nem csak azért, mert frissen radíroztam át a fejemet. Gondolkodok rajta, hogy újra vegyem-e, mert most egy gyümölcssavas hámlasztót használok, és elvileg nem ajánlott a kettőt egyszerre használni, viszont szeretem a fizikai hámlasztókat, mert ezeknél érzem, hogy tuti csináltak valamit a bőrömmel. Plusz egy kis ideig a kettőt együtt is használtam, és semmi gebaszt nem vettem észre a bőrömmel kapcsolatban.
Himalaya Herbals Nim atrcpakolás: Ebből sem ez az első, amit elhasználok. Határozottan jó arcmaszk, viszont most az Yves Rocher termékekre vagyok rákattanva, így nem veszem újra a közeljövőben, bár később bármi megtörténhet. :)

Körömápolás, kézápolás

Perfect Nails körömlakkhígító: A szokásos. Viszont most 2 dm-ben sem láttam, és kezdek aggódni, hogy nem lesz már. Amit helyette sikerült vennem az egy katasztrófa...
Seche Restore körömlakkhígító: Sajnos ez is elfogyott, ezt a drágább lakkokhoz szoktam használni. Ha eljutok a Naillandhez, akkor majd veszek belőle utánpótlást.
Oriflame körömfehérítő: Nem egy mai termék, régebben többet használtam. Még egy kis változást is tapasztaltam a használata után, de nem egy világmegváltó termék, igaz, már nem is kapható. Nagyon kevéske volt már benne egy ideje, de csak most sikerült elhasználni.
Isana Mandulás körömlakklemosó: Nem, nem szoktam ebben fürdeni... :D Viszont jó múltkor letisztítottam a lakkjaimnak a nyakát - vagy hát egy nagyobb hányaduknak, plusz a lakkos mappámban is rendezkedtem, és ilyenkor az átlagosnál több fogy a lemosóból.
Ebelin acetonmentes pumpás lemosó: Ideje volt már kidobni, mert már a pumpája sem működött rendesen.
Gyógyszertári kenőcs: Télen mentem be a gyógyszertárba, mert annyira kiszáradt a kezemen a bőr, hogy véresre repedezett, és az istenért sem akart semmi sem használni. Meg kell mondjam, hogy csöppet leesett az állam, hogy 50 ml-ért 1600 Ft-ot kellett fizetnem, viszont abszolút megérte, mert egyedül ez használt. Ráadásul miután általános vitaminos kenőcs, ezért volt, hogy az arcomra is használtam. Nem kizárt, hogy ha beköszönt a hideg, akkor megint rohanok venni a gyógyszertárba egy adagot. Az illata pedig nagyon finom citromos, és ráadásul elég sokáig érződik is a bőrön. :)

Lakkok

Essence btgn fedőlakk: Most kettő is elfogyott, másodlagos fedőlakknak még mindig ezt tartom a legjobbnak.
Astor 5 az 1-ben alaplakk: Nagyon kevés volt már az alján, azt hozzáöntöttem a másik Astor alaplakkomhoz. Egyébként nagyon jó kis alaplakk, bár az árát sokallom.
China Glaze Everglaze fedőlakk: Az elsődleges fedőlakkom, a jelenlegit is lassan pótolnom kéne, mert igen csak fogytán van.
Avon Color Trend körömlakk - Silverplated: Nagyon szerettem ezt a toppert, viszont amikor igen csak kevés kezdett lenni benne, akkor befékeztem a használatával amíg meg nem találom a tökéletes utódot, ami általában nem sikerül. Bár most találtam helyette egy olyat, ami jobban tetszik, mint ez. :)
IsaDora Sugar Crush körömlakk - 100 Diamond Crush: Ezt a lakkot is nagyon szerettem, ha látok ezüst homoklakkot, akkor nincs kizárva, hogy megveszem utánpótlásnak.
Flormar körömlakk - 392: Ezt a szórt ezüst holo lakkot is imádtam, szerencsére találtam a helyére egy kb. halál ugyanilyen lakkot. :)
Oriflame Power Shine Palladium körömlakk - Reflecting Silver: Már csak nagyon kevés volt benne, így befrankeneztem a maradék Flormar 392-vel együtt. Majd mutatok egyszer róla képet, nagyon cuki szürkés-ezüst holo lakkot sikerült összedobnom. :)
Max Factor Max Effect körömlakk - 45 Fantasy Fire: Nagyon régóta alig van már benne, de mostanra már úgy belekötött az üvegbe a lakk, hogy nem láttam értelmét tovább hígítani. Plusz az üveg nyaka is sérült volt (már úgy vettem), és emiatt hamarabb is száradt ki a lakk.
Anny körömlakk - After Dinner Show: Ezzel is hasonlóképp jártam, már nagyon kevés volt csak benne, és állandóan hígítottam, de már nem láttam értelmét ezzel szenvedni, így ment a kukába (vagy a szabadrabis cuccokba, nem emlékszem).
Avon Speed Dry körömlakk - Enchated Siren: Ebben is nagyon nagyon kevés volt, a maradékot pedig egy új üveg Enchanted Sirénbe öntöttem. :)
Oriflame The ONE körömlakk - Black Noir: A 2014-es téli kiadás része, nagyon jó kis egyréteges fekete lakk. Egy részét elfrankeneztem a másik részét pedig körömmargaréták kikenésére használtam el. A topperjeimet már nem csak stick-ekre kenem ki, hanem margarétára, méghozzá 5 különböző színre, hogy tudjam, hogy az adott topper min néz ki a legjobban. :)
Avon Gel Finish körömlakk - Iceberg White: Már nem volt benne sok, amikor ezt is befogtam a margaréták kifestésére.

Sminkcuccok

Oriflame Giordani Gold szemöldökfixáló zselé: Sajnos amikor ez a kettő elfogyott, akkor a katalógusban nem láttam, és nem tudtam újravenni. Most van 2 másik, de egyik sem az igazi.
Essence szemöldökceruza - 05 Soft Blode: Szokásos. :D
Oriflame Optimals Oxygen Boost Mattító arcápoló kendők: Rászoktam arra, hogy az alapozás után használom, és akkor kevesebb púdert kell használnom, és a fejem sem hat nagyon porosnak. :)
Neutrogena intenzív regeneráló ajakír: Még egy kevéske volt benne, amikor kiszanáltam, viszont már egyáltalán nem nyúltam utána, plusz a minőségét sem éreztem olyan jónak, mint az elején. Kicsit érdekes íze van, viszont hatásos darab.

Egyebek

daVinci tisztítószappan kozmetikai ecsetekhez: Erősen citromos illatú ecset, de az utolsó 1/3-ad szappannál már nem érezni az illatát. A csomagolás szörnyű, mert rácuppanós teteje van, nem pedig menetes, néha kimondottan nehezen tudtam csak kinyitni. Az ecseteket elég jól megtisztítja, viszont hajlamos egy kicsit szappanos réteget hagyni maga után, plusz a végére baromi gusztustalanul nézett ki a tégelyében, ezért el sem használtam az egészet. Emellett még drága is, ha mindenképpen ecsettisztító szappant szeretnétek használni, akkor a Barbara Hofmann jobban megéri, meg szerintem jobban is tisztít egy fokkal.
Oriflame Beauty ajakecset: Nem igazán szoktam használni, mert a csomagolása miatt pár szál eléggé eláll, így kiszelektáltam.
Essence Smoky Eyes szemhéjpúder ecset: Nagyon régóta nyúzom, és a minősége már nem olyan mint régen, plusz ahogy látható, a nyele is megsérült, bár fogalmam sincs, hogy hogyan.
Oriflame mini utazós parfümtartó: Nem tudom pontosan mi is a neve, olyan célt szolgál mint  a Travalo, csak ez egy jóval olcsóbb verzió. Szegénykének a kupakjával nem tudom mi törtért, de már egyszerűen nem szorul rá az üvegcsére, folyamatosan lepottyan, ezért kiszanáltam.
CV Young élénkítő arctisztító kendő: Messze kerüljétek el! Egyrészt nem valami nedves, sminket alig hozza le, az anyaga sem a legpuhább, és ami a legszörnyűbb benne az az illata. Olyan szinten gejl édes, hogy nem bírtam elviselni. Swachok lemosásához, ecsetek áttörléséhez és sminkelés után az asztal áttörlésére használtam el (főleg az utóbbi).
Essence szemceruza hegyezők: Egyik sem lett a kedvencem, a szemceruzáknak nagyon kurta kis hegyet faragnak, és beújítottam másik kettőt, amit sokkal jobban szeretek, úgyhogy ezeket is kiszelektáltam.
Isana Frissítő kendő: Nagyon megszerettem, fincsi citromos illata van, minden kendő külön tasakban található. Főleg a kezemre szoktam használni, arcra szerintem az anyaga miatt nem lenne ajánlott használni, elég kemény. Egyedüli hátránya, hogy eléggé kis alakúak a kendők, de amúgy jó kis darab. Szerintem fogok még ilyet venni.

Parfüm

Oriflame Giordani Gold Incontro EdP: Jelenleg ez a kedvenc parfümöm. Limitált kiadás, de amint kifogyott mégis voltam olyan mázlista, hogy nagyon kedvezményes áron tudtam pótolni. A csomagolását egyébként nagyon szeretem, nagyon szép ez a rózsaarany kupak, a formája pedig nagyon elegáns. :)

Ti miket használtatok el mostanában? És milyen olyan termékek voltak közöttük, amiket semmi pénzért nem próbálnátok újra?

Flóra

2016. augusztus 8., hétfő

Heti Lulu #79

Imád a napsütésben a kütyüjében gubbasztani, egészen addig, amíg nem a bejáratra tűz a nap. :)


2016. augusztus 6., szombat

Amikor észreveszed, hogy az egyik kedvenc könyvedhez lakkoztál... :)

Halihó!

Múltkor elkezdtem olvasni az egyik kedvenc könyvsorozatomat, és a nagy olvasás közben nem tudtam eldönteni, hogy mit kenjek a körmömre... Végigrágtam magam vagy 10 lakkon, mire megállapodtam az A-England Fotheringhay Castle-nél. Aztán délután sikerült észrevennem, hogy az esti lakkozásom tökéletese illik a könyv borítójához. :P

Volt már veletek ilyen, hogy tudat alatt hozzálakkoztátok a körmötöket egy könyvhöz, filmhez vagy bármi máshoz?



Flóra