Elmúlt hetek szerzeményei: lakkok

Halihó!

Az elmúlt néhány hétben, de főleg múlthét óta elég sok lakkot sikerült összegyűjtenem, így gondoltam megmutatom nektek is. A legtöbbjükről szeretnék majd külön bejegyzést is, de addig is itt vannak az első benyomásaim. :)


Az essence lakkokat 3 körben szereztem be, a két toppert először, aztán jött velem haza a mályvás rózsaszín, majd a maradék 5. A topperek közül a 29 make a wish nagyon tetszett üvegben, élesben is próbáltam, úgy is nagyon szép, bár nagyon halvány lakkokon nem mutat jól a csillámok alapszíne miatt. A 32 fizzy freeze (ice flake effect) sajnos egyáltalán nem olyan, mint amit vártam, így csalódás, de azért majd még élesben is kipróbálom, hátha változik róla a véleményem. 

A három the gel lakk pedig nagyon jó minőségű, gyorsan száradnak, a 64 island hopping majdnem egy rétegben is fed, a 51 miss captain egyértelműen egyréteges lakk, a 65 you and me? pedig szintén majdnem fed egy rétegben. Lemosni is könnyű őket krém lakkok lévén, és a köröm körüli bőrt sem fogták be lemosáskor. Igazából nem is akartam körömápoló cuccokat venni, de ez a három felkeltette az érdeklődésemet. 

A studio nails green power körömerősítő elvileg nagyon sok természetes alapanyagot tartalmaz. Egyenlőre annyit tudok róla elmondani, hogy az illatát nagyon szeretem, kicsit mintha citromos lenne, és iszonyatosan fényesre szárad. A studio nails pro white active körömfehérítőre azért csaptam le, mert az Oriflame-es körömfehérítő lakkom már igen fogytán van, és mostanában még a katalógusban sem láttam, így gondoltam megpróbálkozok ezzel. Egy rétegben is más sokkal fehérebbnek tűnik tőle a körmöm, majd alaplakkért is ki szeretném próbálni, hogy mennyire képes a körömelszíneződést megakadályozni, mert elvileg erre is jó. :) A studio nails körömápló szérumot pedig azért raktam be a kosaramba, mert mostanában nagyon száraz a körömágybőröm, és ez gyorssegélynek nem lehet rossz. Kellemes gyümis illata van, illetve szivacsos applikátora.


Jókat hallottam a Moyra nyomdalakkjairól, ezért még május közepe felé benéztem az egyik veszprémi üzletbe, ahol lehet kapni Moyra cuccokat. Sajnos nem találtam nagyon világos színeket, így ezt a kettőt hoztam el, a fehérrel és a kékkel tetszőleges árnyalatú kéket ki tudok végül is keverni (mani velük itt). A fehér az SP. 07 névre, a kék pedig az SP. 05 névre hallgat.

A múltkori Avon rendelésemkor 5 lakkot vettem, de egyet tovább passzoltam, mert nem jött be. Az Iceberg White-ból és a Moonbeam-ből vettem tartalékot, a Rain Washed pedig jóval lilásabb élőben, mint amire számítottam. Üvegben tetszik, felkenve még nem döntöttem el, hogy bejön-e. Az Eclipse-t még nem próbáltam ki, valahogy picit világosabb színre számítottam.

A Nailland A-England akciójakor a célpontom a Princess Tears és a Dorian Gray volt, utóbbiból sajnos már nem volt készleten. A Princess Tears nagyon különleges lakk, két rétegben fed, gyorsan szárad. A Müllerben vettem egy NYC lakkot is, ez a 103 Upper East Side árnyalat. Akár egy rétegben is fed, gyorsan szárad, és nagyon tetszik az ecsete. Szerintem nagyon jól kihasználható színe van, nagyon sok mindenhez illik. A Claire's Magic Show lakkja pedig a Flormar Nail Enamel 392-es lakkom utánpótlása. A Flormart már rég óta nem láttam készleten a Naillandnél, viszont ez gyakorlatilag a kiköpött hasonmása. :)


Ezeket a lakkokat a lakkos csoporton keresztül szereztem be. A piCture pOlish Midnite Meteor és a Colors by Llarowe Sexy Mothert Anettől vettem, mindössze 3500 Ft-ért. Abszolút megérte, már mindegyik szín többször volt a körmeimen. Az A-England Galahad is szintén Anettől van, erre 500 Ft-ért sikerült lecsapnom, ami AE mániásként nagyon megérte (igaz, teljes áron nem valószínű, hogy valaha is megvettem volna). Két rétegben fed, vagy ha ügyes az ember, akkor akár egy rétegben is, gyorsan szárad, és nekem ez a piszkos világos kék árnyalat nagyon tetszik. 

Az A-England Whispering Waves lakkot Julcsitól vettem, 2000 Ft-ért. Szebb, mint amire számítottam a képek alapján, ez is akár egy rétegben fed, bár szerintem ezen fogok egy picit hígítani, mert nekem kicsit sűrű volt. A Zoya üvegben egy Flóra által kevert franken van, nagyon szép visszafogott a színe, enyhe holo (ami a kedvencem), és a pigmentáltságára sincs panasz.

A Catrice 910 Oh My Goldness! lakkot az egyik lakkos talin sikerült megszerezni cserével Julitól. Igazából már nagyon régóta terveztem valahogy beszerezni belőle utánpótlást, így nagyon örültem, hogy cserével meg tudtam szerezni. :) A Morgan Taylor Best Ball Gown Ever lakkját anno néztem amikor megjelent, de számomra nem éppen a legkönnyebben beszerezhető márkáról van szó, plusz nem is a legolcsóbb, így szintén a lakkos tali keretein belül csaptam le rá. Ezt és a El Corazón matt fehér lakkját is Petrától vettem (árnyalatnevet nem igazán sikerült vadásznom). Az El Corazónnak kimondottan ronda szerintem az üvege, de maga a lakk nagyon bejön, bár még élesben nem próbáltam. 

A Moyra Glamour Shades No. 807 lakkja pedig a szabadrablós lakkok közül halásztam ki magamnak.


Májusban volt egy kisebb Pet'la Plate rendelésem, aminek alkalmával a Feathers, a Microspoke és a Peacock lemezeket vettem meg, illetve kaptam ajándékba még egyet, amin sajna nincs rajta név, viszont gyönyörű. :)

Az áprilisban rendelt MoYou lemezeket is májusban tudtam átvenni, A Scholar 03-as és a Suki 18-as lemezt rendeltem meg, előbbivel mani is készült már (kép itt, és itt).

A múltkori Müllerezésem során a Burt's Bees Citromvajas körömágybőr ápolóját is beszereztem, amit igazából legszívesebben megennék, annyira fincsi illata van. :P

A lakkokat elnézve elég sok lett a kékes és ezüstös árnyalat, de hát valamiért a kék lakkok még mindig a gyengéim. Plusz mostanában én is kezdek rákapni a holo lakkokra, annak ellenére, hogy egy fél-egy éve nem tartottam őket annyira nagy durranásnak (mondhatni nem voltam holosexual :D).

Az egyéb sminkes és szépségápolási termékekről is szeretnék majd egy bejegyzést, bár most államvizsga-time van, szóval nem tudom mennyire lesz rá erőm. :)

Flóra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések