Szelektálás #5 - 2018/szeptember
Halihó!
A héten megint átnéztem a smink és lakk kollekciómat, és ezeket a termékeket találtam, amiket véleményem szerint a jövőben nem fogok hiányolni. A lakkok esetében eléggé nehéz dolgom volt, mert van jó pár darab, ami ugyan elég régen volt rajtam, viszont inkább őszi vagy téli árnyalatoknak mondanám (legalábbis én akkor szeretem felkenni ezeket). Így ezektől nem váltam meg, de egy listát mindenképpen készítek majd róluk, hogy megnézzem hogy mi az amit fel fogok kenni, valamint ezzel is arra ösztönzöm majd magam, hogy kihasználjam ezeket a lakkokat.
A sminkcuccok közül sem váltam meg túl soktól, főleg szájkencéket sikerült kiszanálnom. Ezek legtöbbje vagy nem áll jól, vagy nagyon ritkán használom, vagy pedig lejárt a szavatosságuk (legalábbis illat alapján mindenképpen). Sikerült még 2 palettától is megválnom, igazából az egyik túl élénk színű, míg a másik natúr, viszont a színeit más paletták és szemhéjpúderek színeivel könnyen tudom helyettesíteni.
Átnéztem most az ecsetkészletemet is. Őszintén szólva még több ecsettől meg tudtam volna válni, de egyenlőre a többi tesztelés alatt van, hogy mennyire fogom őket kihasználni (bár ehhez az kéne, hogy megint elkezdjek napi szinten sminkelni).
Flóra
Megjegyzések
Megjegyzés küldése