Csalódások #4 - Yves Rocher

Halihó!

Alapvetően szeretem az Yves Rocher termékeit, mert szerintem jó minőségűek, jó párat láthattatok is már a blogon. Viszont az elmúlt időben sikerült 2 olyan terméket is kipróbálnom, amik szerintem kritikán aluliak. Májusban vettem ezt a két arcápolási terméket, mert a kozmetikusom szerint nem a megfelelő típusú arcápolókat használtam. Mivel imádom a márka törzsvásárlói programját, ezért gondoltam, hogy kihasználom a jelentős akciókat, és beszereztem a Sebo Végétal családba tartozó arckrémet és szérumot is.


Vásárlás előtt ugyan utánanéztem krémmánián az értékeléseknek, viszont erre annyira nem szoktam hagyatkozni, mert párszor előfordult, hogy sokan azokat a termékeket értékelték le, amiket én egyenesen imádtam. Ennél a két terméknél sem voltak túl magasak a pontszámok, és ebben az esetben igazuk is volt a véleményezőknek. Az arckrém 3,9 ponton áll jelenleg, míg a szérum 3,31 ponton. 

Az arckrém (Arcápoló zselés krém) esetében semmilyen hatást nem vettem észre, hidratálni ugyan hidratált, de nem annyira, mint a nyugtató hidratáló kréme a márkának. Felszívódni is nehezebben szívódott fel, valamint hagyott maga után egy kellemetlen réteget. Ami tapintásra ugyan nem volt rossz, viszont én mégis éreztem a bőrömön. Emellett pedig sminkelni sem lehetett rá, mert akkor elkezdett kukacosodni az alapozó. Állagra baj nem volt vele, könnyen el lehetett oszlatni.

A szérumot (Pórusösszehúzó szérum) én egy fokkal jobban szerettem, de ez sem vált be. A pumpás kiszerelés alapvetően plusz pontot érdemel, valamint a könnyed állaga is tetszett. A bőröm állapotán viszont semmit sem javított. Igaz matt lett utána a bőröm, ugyanúgy, mint az arckrémtől, viszont ennek a használatakor is megtapasztaltam azt a fura réteget.

A legrosszabb hatást pedig akkor kaptam, amikor a szérumot az arckrémmel együtt használtam. Ilyenkor egy elég vastag réteg képződött a bőrömön, és ha elkezdtem simogatnom az arcomat egyből akkora kukacok keletkeztek a kezem alatt, hogy alig hittem a szememnek. A nagy melegben pedig volt olyan, hogy az erősebb izzadásnak hála a krémek szó szerint leolvadtak a fejemről és csípték a szemem. Sőt, amikor sikerült eláznom, akkor is ez történt. 

Elsődlegesen azért ezeket a krémeket választottam, hogy csökkentsem a bőröm faggyúképződését, a hatásukra összehúzódjanak és kitisztuljanak a pórusaim, úgy, hogy közben megfelelően hidratálják is a bőrömet. És ezek a termékek a felsoroltakat is ígérik, viszont ezek közül együl a hidratálást teljesítik (legalábbis az arckrém). Az arckrém 4000 forint teljes áron, míg a szérumot is kb. ennyiért lehet beszerezni (krémmánia szerint 4600 Ft, de én kevesebbre emlékszem). Sajnálom, hogy egyik sem vált be, ráadásul olyan szinten, hogy el sem fogom őket használni. Részemről ez a 2 termék pénzkidobás volt, még annak ellenére is, hogy a törzsvásárlói programnak hála jelentős kedvezményekkel tudtam megvásárolni őket.

Nektek volt mostanában hasonló nagy csalódásotok?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések