Aliexpress szerzemények - Bujo #12

Halihó!

A mai bejegyzésben szereplő dolgokat jóval korábban rendeltem meg, mint az előző szerzeményes posztban szereplő washi tape-eket és matricákat, viszont még csak másfél hete érkeztek meg.


A cseresznyevirágos és a kék témájú matrica csomag a LITZY Stationery Store-ból van, ezeket még április 10.-én rendeltem. Ugyan később jött meg a csomag, mint a Mohamm Store-os, viszont nem kellett rá olyan vészesen sokat várni. A cseresznyevirágos matricákból néhányat kiszelektáltam. Amit fel tudok róni a csomagnak, hogy mindegyik matricán vannak japán (?) írásjelek. Ezek nélkül jobban tetszene, de szerencsére nem olyan feltűnőek. A kék témájú csomag, viszont maradéktalanul elnyerte a tetszésemet, ezek a pasztelles színek nagyon bejönnek. Lehet, hogy a biztonság kedvéért rendelek még majd ebből a csomagból.

A másik csomagom a Zdolakids Store-ból van, ahonnan már egyszer rendeltem, de megfogadtam, hogy soha többet. Iszonyatosan lassan ért ide a csomag, március 7.-én adtam le a rendelést. A matrica csomagokban kellemesen csalódtam, ugyanis nem hittem, hogy rizspapíros matricák lesznek. Pedig ezek a kedvenceim. A csomagban 6-6 lapnyi matrica kapott helyet. A füstös mintájú washi is nagyon tetszik, igaz, vastagabb, mint amire emlékeztem. Van még egy-két dolog, ami tetszik ebből a boltból, viszont ez a csiga lassúságú szállítás nem jön be. Valószínűleg azt a pár dolgot majd még egyszerre meg fogom rendelni, de nem hiszem, hogy a jövőben sűrűn fogok rendelni ebből a boltból.

Linkek:

Flóra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések