2019 május - Bujo #10

Halihó!

Ahogy a múltkori szerzeményes bejegyzésemben említettem, a májusi témám a zöld leveles növények lettek. Nekem nagyon tetszik a végeredmény.

A borítóképet először nem terveztem fehérrel kontúrozni, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve mégis megtettem. Igazából a bal felső sarokban lévő, eredetileg pálmalevél szerű növénynél nem jött be igazán, most inkább néz ki egy fehér kontúros százlábúra, mint növényre. :) Azt hiszem, hogy itt az ideje beszereznie gy jól pigmentált fehér tust, amivel vékonyabb vonalakat is fogok tudni húzni, mint a Uni Posca Dekormarkerével.

A havi to do list kb. ugyanúgy néz ki, mint eddig bármikor, a szokás követőknél elég jól bevált az áprilisi szárnypróbálgatásom, ezért májusban is hasonló stílusban csináltam meg. A szokás követők részt pedig azóta már kicsit jobban kidíszítettem, ugyanis elég hamar megjött a következő AliExpresses rendelésem. Ugyanilyen zöld leves mintájú matricákat és washi tape-eket használtam hozzá.

A Blog tervezetesen sem változtattam igazából. Áprilisban kevesebbet használtam, viszont ha meg nm csinálom meg, akkor pedig hiányozna. Itt is beragasztottam egy-két levelet még az új szerzemények közül.

A heti tervezőknél pedig véletlenül függőlegesen kezdtem el felírni a napokat, így egy picit változott az eddigi tervezőkhöz képest a felállás. Valamint annyira beleéltem magam, hogy felírtam a hétfőt és a keddet is az első hétre, holott az még áprilishoz tartozik. Ugyanígy az utolsó májusi hétvégét is felírtam. Előbbit washi tape-pel fedtem el, míg az utóbbit matricával. A matrica alól picit átsejlik a szombat-vasárnap felirat, de annyira nem zavar. Ha már elrontottam ezt a néhány dolgot, gondoltam, akkor a hétfő helyére kerüljön egy kis jegyzetelős rész, míg a kedd helyére pedig terveim szerint röviden leírom majd a vitorlavirág gondozását. Az albérletemben van egy belőle, és alapvetően elég jól bírja a kiképzést, viszont néha lekonyulnak a levelei.

A heti tervezők oldalainak a tetején pedig nem akartam üresen hagyni a helyeket, így ide is jegyzetek és listák fognak kerülni. Ó, és az egész tervezőt zöld tűfilccel rajzoltam meg gyakorlatilag. Gondoltam kicsit feldobom, hogy ne mindig csak fekete legyen. És amúgy is, a levelekhez tök jól illik.







Tollak, filcek:

Washi tape, matrica:

Akvarellek:

Flóra

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések