Februári AliExpress szerzemények - Bujo #7
Halihó!
Február elején leadtam megint egy AliExpress rendelést, a csomagom pedig kb másfél hete érkezett meg. Az elmúlt fél évben egyébként az eddigi 1,5-2 hét helyett átlagosan 3-4 hét alatt érkeznek meg a csomagjaim. Jobban örülnék, ha hamarabb ideérnének, mint ezidáig, de legalább nem vesztek még el.
Februárban nagyon rákattantam a washi tape-ekre, úgyhogy csak azt rendeltem, plusz egy tolltartót. Utóbbit már nagyon régóta kinéztem magamnak, de most jutottam el addig, hogy beszerezzem. Hálós anyaga van, ezért kitűzőkkel nagyon könnyen tudtam díszíteni. Kicsi a mérete, de ahhoz képest sok minden elfér benne. Ráadásul szépen van megvarrva, sehol sem kellett felesleges anyagot lenyisszantanom belőle. Ez már a harmadik AliExpresses tolltartóm, de eddig ez a legjobb minőségű. A többi könnyen piszkolódós fajta volt.
A két nagy washi szett nem olyan régen jelent meg a Mohamm Store kínálatában, ahogy a kínai stílusú, 3 darabos szett is. Utóbbiak érdekessége, hogy a nagyon erős a ragasztójuk, ha véletlenül rossz helyre ragasztom, akkor nehéz felszedni, és a papír felülete is sérülhet. A washit egy papírrétegről kell lefejteni, mint egy matricát. A darabos washik közül a naplementés-felhős és a levélmintás teljesen új volt a kínálatban, míg a halasakkal már több, mint egy éve szemeztem.
Csináltam közelibb képeket is, valamint fehér lapra is kiragasztottam őket, hogy jobban látszódjanak. A képek alatt pedig megtaláljátok a linkeket.
Linkek:
- Tolltartó - 'H'
- Kínai washi szett - 'A'
- 12 db-os washi szett - meleg árnyalatos 'A'
- 12 db-os washi szett - hideg árnyalatos 'B'
- Levélmintás washi - 'M'
- Felhős-naplementés washi - 'J'
- Sok pici halas washi - 'I'
- Halak vízben washi - 'J'
Flóra
Megjegyzések
Megjegyzés küldése