Oriflame The ONE tartós körömlakkok - Blue Wonders kollekció - 2016
Halihó!
Idén az Oriflame két limitált nyári körömlakk kollekcióval is kijön, ezek közül az egyik a Blue Wonders kiadással érkezett. Ma ezeket szeretném bemutatni. Az egyik lakk sajnos nem jött meg az első rendrelésemmel, ezért azt csak később tudtam befényképezni, ezért hosszabb ott a körmöm.
Az első lakk a kollekcióból Sea Salt névre hallgat. Ez egy nagyon világos kék, egy picit zöldes tónussal. Világos árnyalathoz képest jól pigmentált, de a tökéletes fedéshez kell a két réteg. Elég gyorsan szárad, egész fényesre, de fedőlakkot ajánlok rá. A képeken eléggé fehéresnek tűnhet, de fehér lakk mellé rakva egyértelműen kiderül, hogy ez egy kék lakk. A képeket felhős időben sikerült készíteni, így valamelyiknél használtam vakut is.
A következő lakk a Blue Azure, ami egy királykék jelly lakk. Ebből mindenképpen kell a három réteg, de lehet, hogy a négy is, már nem emlékszem mennyit kentem fel. Viszont nagyon fényesre szárad, ráadásul gyorsan száradnak a rétegek. Van egy jellegzetes szaga ennek a lakknak, a hasonló királykék árnyalatoknak szokott ilyen kicsit fura szaguk lenni, de számomra nem zavaró (nem arra az olcsó 100 Ft-os lakkszagra kell gondolni).
A harmadik szín a kollekcióból a Gold Nacre. Ez egy tökéletes Chanel Peridot dupe. Szóval egy zöldes arany duochrome lakkról van szó. Két rétegben tökéletesen fed, gyorsan szárad. Sajnos a körmökön nem jön ki annyira a duochrome hatás, mint az üvegben, de íveltebb körmökön biztos jobban látszana, mint az én körmeimen.
A Water Iris egy kékes alapú sötétlila lakk. A kollekcióból talán ez tetszik a legkevésbé, nem vagyok nagyon lilás, és ez nem is valami különleges szerintem. De lehet, hogy csak azért mert az elmúlt pár hónapban meghódítottak a holo lakkok. Jól fed, de azért a biztonság kedvéért ebből is kell a két réteg, plusz az a kis lila shimmer ami benne van, két rétegben jön ki a legszebben. Elég híg az állaga (az előző kettőnek is egyébként).
Az utolsó lakk a Mystic Aqua nevet viseli. Erre nagyon kíváncsi voltam, mert a katalógusban elég jól nézett ki róla a színminta. Sajnos élőben ez sem varázsolt el túlzottan. Egy kicsit sötétebb türkizkék lakkról van szó. Ha minden igaz, akkor ebből három réteget kentem fel, rövidebb körmökön lehet, hogy két réteg is elég, de amikor ezt fényképeztem ugye elég hosszúak voltak már a körmeim. Gyorsan szárad, fedőlakk szerintem nem árt rá. Ennél a lakknál a képeket napfényben sikerült készítenem, illetve csináltam néhányat árnyékban is.
Találkoztatok már ezzel a kollekcióval? Melyik szín tetszik nektek a legjobban? Nekem azt hiszem a Blue Azur a kedvencem (és az, hogy erről több kép készült nem emiatt van, egyszerűen csak ezt sikerült a legnormálisabban befényképeznem, a többi lakkról valamiért nem akartak olyan jó képek születni :P). :)
Flóra
Megjegyzések
Megjegyzés küldése