Catrice - 47 Orango Bloom

Halihó!

Gondoltam írok erről a lakkról, mert egyrészt nálam már régóta kívánságlistás darab volt, másrészt mert a Catrice szortiment frissítésekor el kell búcsúznunk tőle. Én 700 Ft-ért vettem meg, de szerintem fog még lejjebb menni az ára. 

A színe nagyon élénk narancssárga, az üvegben van egy kis arany fénye, felkenve ez inkább abban nyilvánul meg, hogy hajlamos picit csíkozódni, illetve hogy emiatt lesz élénkebb a lakk, ad neki egy plusz "belső tüzet". A fedésével vannak gondok, mert én három rétegben használtam, de a körömvégeim még így is átlátszottak - amiből (csodával határos módon) a képeken semmi sem látszik. Erre háklisaknak a négy réteg kelleni fog belőle. A száradását átlagosnak mondanám, vagy annál egy picit gyorsabb. Az ecsete a szokásos Catrice furán-vágott-lekerekített, kimondottan könnyen tudtam vele lakkozni, ami szerintem a lakk állagának is betudható, ami se nem túl híg, se nem túl folyós. Összesen két napig volt a körmeimen, ami nálam egész soknak számít, a körömvégi kopás viszonylag soknak mondható, de szerintem ebben az is közrejátszhatott, hogy viszonylag alig száraz lakkfelületre vittem fel a Seche Vite fedőlakkot (hallottam már róla több helyen, hogy hajlamos a lakkot összehúzni, és eddig én ilyen mértékű kopást nem tapasztaltam Catrice lakkoknál, mint most, illetve nem csak a körömvégeken, hanem oldalt is összehúzta egy picit a narancssárga lakkot).

Viszont van egy olyan problémája a lakknak, amit én személy szerint ki nem állhatok. Ez pedig nem már, mint hogy megfogta a körmeimet....:/ Emiatt nagyon morcos vagyok, viszont mégsem tudok emiatt annyira haragudni erre a lakkra, mint szeretnék, ugyanis a színe menthetetlenül elvarázsolt. Pedig utálom a narancssárga lakkokat úgy általában. Ez meg még a körmeimet is megfogta, és nem, mégsem jön az inger, hogy a kukába dobjam, nem úgy mint a Rival de Loop-nál. Fene se érti....(:

A fényképeket egyébként sikerült napfényben (is) készítenem, sőt, mindegyik élethű/szín hű lett, egyet kivéve, viszont az nyálcsorgatósan szépre sikeredett (olyan dolgokat is észrevett a fényképezőgépem ebben a lakkban, amit én szabad szemmel nem...pedig fordítva szokott lenni :D).
Jöjjenek is a képek, szám szerint 10. (Valószínűleg 2015 nálam a nem-bírok-szelektálni év lesz :P)

Napfényben

Napfényben

Napfényben

Napfényben, vakuval

Napfényben, vakuval

Napfényben, vakuval

Napfényben

Napfényben

Napfényben, a nyálcsorgatós kép *.*

Napfényben és árnyákban

Ha már nem szövegelek olyan sokat, gondoltam hozok egy rakat képet. De komolyan, nem tudtam szelektálni. :D

Nektek hogy tetszik? Szeretitek a narancssárga lakkokat?

Flóra

Megjegyzések

  1. Nekem nagyon is tetszik, egész meghoztad hozzá a kedvem! Régen volt egy ilyen lakkom, még gyerekkoromban, és imádtam nyáron. Mondjuk akkoriban máskor nem is engedtek még lakkozni, csak nyári szünetben! Csodaszép lakk és szép a lakkozás is, meg a hangulatkeltő fotók :-P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, valószínűleg ez inkább egy nyári lakk, mint téli, de így, hogy akciós, nem bírtam otthagyni a polcon. :P

      Törlés
  2. Végre egy szín!!!!!!Nekem hiányzik a színes mani,tegnap én is egy világos lakkról írtam.
    Nekem ehhez hasonló színem van,de ez kifejezetten szép rajtad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) :)
      Amikor felkentem az első réteget, hihetetlenül fura volt magamon, nem is azért, mert kb. világított a körmeimen, hanem mert ráadásul narancssárga is volt :P De kimondottan jól esett viselni, főleg hogy decemberben vagy fehér vagy kék volt a körmöm :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések