A 2020-as bujom kezdőoldalai - Bujo #25
Halihó!
Terveim szerint jó pár bejegyzést írtam volna decemberben, de sokkal jobban kimerített az elmúlt év, mint vártam. Az elmúlt napokban itthon regenerálódok, és azt hiszem sikerült is magamat túlpihenni. De a sok pihenés között azért elkészítettem a jövőévi bujomat. Legalábbis a kezdőoldalak megvannak már. Szerintem vagy 50 videót megnéztem a témában, és volt egy-kettő, amiben voltak olyan ötletek, amiket gondoltam én is kipróbálok az új évben.
A 2020-as éveben a Paperblanks Aurelia pontozott naplóját fogom használni. Nem volt olcsó, viszont amint megláttam, tudtam, hogy ez kell nekem. Először a puha borítású naplót vettem meg belőle, mert annyira megtetszett a külső borítás mintája és féltem, hogy más elviszi az orrom elől. Aztán megtaláltam a kemény-táblás verzióját. Mivel a puha borítású naplóba már elkezdtem felvázolni a jövő évemet, így elég hamar kiderült, hogy nem lesz a kedvencem, így megvettem a kemény táblás verzióját. Egyedül amit sajnálok, hogy a kemény táblás naplónál nem mintás a papírok éle, de ez legyen a legkisebb probléma.
Ez a naplóm nagyobb (18x23 cm), mint a 2019-ben használt Bomo Art bullet journal naplóm, és nem csak hogy nagyobb, több lap is van benne (méghozzá 240), az oldalak számozottak, és az elején van pár vonalas oldal is. Van egy hátsó zsebe, valamint járt hozzá egy sablon is, ami a szerkesztéskor jól is jött. 3 elválasztó szalag van benne és gumival át lehet fogni a naplót. A papírok sárgás tónusúak, a papír viszonylag vastag (100 gsm). Összességében ilyen bujot kerestem az elmúlt 2 évben, az összes kritériumot teljesíti, amit elvárok egy bujotól. Arról nem is beszélve, hogy gyönyörű a dizájnja. Egyedüli hátulütője, amit a szerkesztésekor megtapasztaltam, hogy lassan száradnak meg rajta a fekete zselés tollaim és tűfilceim. Amik a Bomo naplóval tökéletesen működtek, ezzel a naplóval elég rosszul muzsikálnak.
A 3 vonalazott oldalból kettőt a tartalom foglal el, egyet pedig a kódolás. Ezeknek az oldalaknak a tetejét egy nemrég vásárolt washi tape-pel díszítettem. Kimondottan jól illik a napló külsőjéhez. A legelős pontozott oldalra készítettem egy "pötty kalauzt", Amandánál láttam először, gondoltam én is kipróbálom. Bár azt hiszem kicsit túl sok variációt rajzoltam fel.
A 2. oldalra került a 2020-as éves naptár, a 3.-ra pedig a 2021-es. Az elmúlt pár hónapban éreztem, hogy nem ártana egy jövő évi naptár, hogy el tudjam kezdeni tervezi a jövő évet, hiszem már év közepén volt 1-2 fix programom a következő évre. Így gondoltam, hogy a 2020-as bujoban lesz következő évi naptár. Bár 2021-es havi tervezőt elfelejtettem rajzolni, de biztos, hogy az év közepe/vége fele fogok azt is készíteni.
A 4.-7. oldalon kapott helyet a 2020-as havi tervezők. Elég visszafogott lett a dizájnja, ahogy kb. az összes kezdő oldalnak, viszont a bujo külsejéhez ez jobban is illik, mint egy agyonmatricázott tervező.
A 8. oldalon kapott helyet a kívánságlistám. A háromszögek, négyzetek és a fejléc megrajzolásához a naplóhoz tartozó sablont használtam. Meglepő, de most elég sokszor használtam az árnyékolást díszítéshez, pedig régen kimondottan nem tetszett. A másik oldalon pedig az éves céljaimat szeretném vezetni. Gondoltam jobb, ha kategóriákra szétszedem, így lett egy utazásos, egy programos és egy tanulós rész. 2019-ben a fő célom az volt, hogy eljussak Lucernbe, és ezt sikerült is teljesíteni. Emiatt is kapott legfelül helyet a 2020-as célok között az utazás. Programok terén pedig szeretném előtérbe helyezni a különböző kiállítások látogatását, mert ugyan nem áll távol tőlem a múzeumok világa, mégis nagyon nehezen veszem rá magam, hogy elmenjek egyre. Szeretnék elmenni pár workshopra (kalligráfia, akvarell) és végre szeretnék normálisan megtanulni finnül, vagy legalább egy alapfokú nyelvtudást megszerezni. Az utolsó négyzetet üresen hagytam, hogy fel tudjam írni azokat a céljaimat, amik az első 3 kategóriába nem sorolhatóak.
A következő oldalpáron az ajánlott filmek és sorozatok kaptak helyet. Rajzoltam hozzájuk kis négyzeteket is, hogy ki tudjam pipálni, ha megnéztem őket.
A 12. oldalon azok a filmek és sorozatok szerepelnek majd, amiket megnéztem, viszont nem voltak az ajánlott listában. Ezekhez és a moziban megnézett filmekhez csináltam pici rubrikákat, ahol tudom jelölni, hogy mennyire tetszett 0-5-ig az adott film/sorozat. 2019-ben ezt ezüst pöttyökkel oldottam meg. Nem vagyok nagy film és sorozat néző, viszont 2019-ben magamhoz képest elég sok filmet és sorozatot néztem.
A 14-15. oldalra került az elolvasandó könyveim listája. A 2019-es bujomban ketté szedtem az elolvasandó könyveket és az elolvasott könyveket, de most a két oldalt egybe gyúrtam. Nagyjából el is kezdtem kitölteni. Minden egyes olyan könyv címét és szerzőjét felírom a megrajzoltak könyvekre, amik kicsit is érdekelnek és szeretném elolvasni az év folyamán. Ha pedig elolvastam az adott könyvet, utána fogom kiszínezni a megrajzolt kis könyvecskét a bujomban. Ha jól számoltam, akkor összesen 67 könyvnek van hely a listán. Az a veszély valószínűleg nem fenyeget, hogy nem lenne elég a rendelkezésre álló hely, ugyanis 2019-ben összesen 6 könyvet sikerült csak befejeznem. 2020-ban ezen mindenképpen szeretnék változtatni, és sokkal többet olvasni. Azt vettem észre, hogy az utóbbi pár évben, pontosabban amióta a youtube-ot rendszeresen használom videók nézésére és nem csak zene hallgatásra, azóta jelentősen kevesebbet olvasok. Sokkal egyszerűbb este leülnöm, és valamilyen videót megnézni, mint kezembe venni egy könyvet.
A 16. oldalon szeretném vezetni a megtakarításaimat, és a 17. oldalra pedig egy menstruációs naptárat rajzoltam fel. Eddig az éves naptárban jelöltem a ciklusom napjait, de annyi helyen láttam már, hogy külön oldalt szentelnek a dolognak, hogy gondoltam miért is ne? Elvégre annyi oldal van ebben a bujoban, hogy lehet, hogy jövő év is bele fog férni.
Készítettem egy szabadság és túlóra tervezőt is, ahol előre bejelöltem, hogy mikor vannak a kötelező szombatok és ünnepnapok. Felírtam még a hetek mellé, hogy mikor milyen műszakban leszek, így sokkal könnyebben tudom tervezni a hétvégéimet is. Elizabeth-nél láttam, hogy készített egy ideális nap tervezőt, és annyira megtetszett, hogy én is elkészítettem. Igaz, ez inkább azoknak lehet hasznos, akik otthonról dolgoznak, és maguknak osztják be a munkaidejüket, viszont témában illik a túlóra tervezés mellé.
A 20-21. oldalon kaptak helyet a tillandsiáim. Egyedül azért nincs még kitöltve, mert sajnos szegénykéim gyengélkednek, és kisebb nagyobb kihagyásokkal haláloznak el. De a következő 1-2 napban biztos, hogy ki fogom tölteni.
A 22-26. oldalon pedig a szobanövényeim kaptak helyet. Ezt is majd az új év elején fogom kitölteni, melléjük még azt is fel szeretném írni, hogy hogyan ajánlott őket gondozni. Esetleg apró rajzokat is készítek róluk. Remélhetőleg nagy részük még életben lesz az albérletben, mire visszamegyek.
A 2020-as kezdő oldalaim sokkal hosszabbra sikeredett, mint a 2019-es, viszont kimondottan tetszik, hogy ennyi mindent beletettem. A 2019-es bujomban is rendszeresen használtam ezeket az oldalakat. Amiket néha picit elhanyagoltam, azok a havi tervezők voltak, csak néhányszor volt olyan, hogy utólag írtam be a programokat.
Flóra
Megjegyzések
Megjegyzés küldése