2019 szeptember - Bujo #19
Halihó!
Annak ellenére, hogy elég hamar sikerült elkészítenem a szeptemberi tervezőmet, a bejegyzés csúszott egy hónapot... Múltkor a művészellátóban vettem egy okkersárga ecsetfilcet, aminek nagyon megtetszett a színe, ezért a hónap színvilágát is e köré építettem. A meleg árnyalatú szürke, a "felhő" kék és a sötétbarna szerintem kimondottan jól összeillik az okkersárgával.
Míg a tervezőt elég hamar összeraktam, addig a borítóképpel elég sokat szenvedtem. A harmadik próbálkozásom lett beragasztva végül a bujoba, viszont ezzel sem vagyok maradéktalanul elégedett. A fejemben sokkal jobban össze tudtam rakni ezt a hőlégballonos tájképet, viszont megvalósítani nem igazán sikerült.
A havi tervező és a szokás követők maradtak az előző hónap stílusában, ez az elrendezés nagyon bejött. A matricákat pedig most kicsit jobban variáltam, mint eddig, de ez az egész hónapra jellemző, ugyanis nem sikerült túl sok olyan matricát találnom a készletemben, ami illet volna színvilághoz, így pár szobanövényessel dobtam fel.
Csináltam blogos táblázatot és hagytam helyet jegyzetelni is, viszont a havi költségek helyett most inkább a havi terveimnek hagytam ki helyet. Bár ezek közül jó pár arra vonatkozott, hogy mit kell beszereznem ebben a hónapban. A napi feladatlistáknál is követtem az előző hónapokban szokásommá vált elrendezést: véletlenszerűen hagytam ki helyet a napoknak. A díszítést ennél a résznél is matricákkal és washi tap-ekkel oldottam meg.
Összességében a tervező része nagyon tetszik az őszies hangulata miatt, annak ellenére, hogy alapvetően nem szeretem a barnás színeket.
Tollak, filcek:

- Crayola Supertips filcek - sötétbarna, meleg szürke
- Sakura Koi ecsetfilc - Raw Umber, Light Sky Blue
- Pilot G-2 fekete zselés toll (0.5 mm)
Matricák, washi tape-ek:
- Hegyes matricák - "F"
- Baglyos matrica - "B"
- Vastag virágos washi tape - "K"
- Szobanövényes matricák
- Felhős "post-it" matricák - "G"
- Barna washi tape - "E"
- Kék washi tape - "B"
- Virágos matricák
- Holdas matrica - "I"
- Kaktuszos és szobanövényes matrica - "Planting green"
- Ginko leveles washi tape
- Okkersárga mintás washi tape
- Vékony kék washi tape-ek - "B"
- Virágokat, terméseket ábrázoló matricák
Megjegyzések
Megjegyzés küldése