Exotic

Halihó!

Múltkor az Allee-ban jártam, és észrevettem, hogy a Douglasban már kaphatóak a NYX termékek. Igen, tudom, hogy az Allee-ban van NYX márkabolt is, viszont amikor utoljára voltam ott, nagyon zsúfolt volt, mert hiába nem volt olyan sok várásló, de annyira pici az üzlet, hogy még így is alig lehetett mozdulni. Ezért inkább a Douglasban néztem körül. Kényelmesen mindent ki tudtam próbálni, amit szerettem volna, végül sok gondolkodás után a Lip Lingerie-k közül az Exotic jött velem haza.

Amióta megjelentek a Lip Lingerie-k, azóta tetszik jó pár szín közülük, de végül mégsem egy nude színt választottam, mint ahogy terveztem, hanem ezt a téglavörös árnyalatot. A színe nekem nagyon tetszik (nyilván, különben meg sem vettem volna), egész élénk a színe, de mellette mégis nagyon hordható árnyalatról van szó.

A csomagolása is tetszik, masszívabb műanyagból van, kézbe véve érződik rajta, hogy nem egy olcsó, gagyi termékről van szó. Az applikátora nem a szokványos, hanem lapított és picit bolyhos. A felvitelnél elég precízen lehet vele dolgozni. Az állaga számomra nagyon fura, azt hittem, hogy folyékonyabb lesz, de nem. Nem is mondanám kimondottan habosnak, hanem annál jóval sűrűbb, nehezebb állaga van. Felvitelnél ez úgymond elvékonyodik, de azért száradás után lehet érezni az ajkakon. Nekem szoknom kellett ezt az érzést. Szerencsére nagyon pigmentált árnyalatról van szó, ha 2 rétegben kellene használnom, biztos vagyok benne, hogy az állaga miatt számomra kellemetlenebb lenne a viselése.

Nagyjából egy perc alatt szárad le teljesen, és utána nem is lehet korrigálni. Nagyon tartós rúzsról van szó, kivéve a szám belső felét, és a szám két csücskét, evés után sajnos onnan könnyebben eltűnik a rúzs. Viszont a szám többi részén tökéletesen megmarad, és ahonnan eltűnik, az sem olyan feltűnő (viszont sötétebb színek esetében biztosan jóval zavaróbb lenne). A pörkölt-nokedlivel teszten is egész jól teljesített, a felső ajkamról gyakorlatilag nem kopott le, az alsóról pedig egyenletesen, így színátmenetes hatást kaptam. Viszont egy zsírosabb étkezés után mindenképpen érdemes frissíteni. Újrakenéskor viszont szerintem érdemes az előző réteg maradékát leszedni, nálam enélkül kicsit darabos volt a hatás. Lemosáskor azért a micellás víznek küzdenie kell vele, kétfázisú lemosóval könnyebb dolgunk van. Úgy vettem észre, hogy a számat nem szárítja, valamint a szárazabb részecskéket sem emeli ki annyira mint hittem, de azért cserepes ajkakra mégsem ajánlom. :)

A képeket szűrt fényben és napfényben készítettem. A színminták közül az első szűrt fényben vakuval, a második pedig napfényben készült vaku nélkül.




A Douglasban 2800 Ft-ért lehet megvenni ezt a NYX-es folyékony rúzst, nem sokkal kerül többe, mint a NYX márkaüzletben. Összességében szerintem jó minőségű rúzsról van szó, én mindenképpen szeretnék még beszerezni 1-2 árnyalatot ebből a vonalból. 

Milyen NYX-es folyékony rúzsokat próbáltatok? Melyik a kedvencetek, és melyiket nem ajánlanátok?

Flóra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések