Kedvenc sminktermékeim - 2016
Halihó!
Kicsit talán késve, de összeszedtem a kedvenc sminktermékeimet és ecseteimet is, amiket a legjobban szerettem 2016-ban. Nagyon sok új márkát sikerült kipróbálnom ez előző évben, főleg rúzsok terén. Ezt szintén a facebook-os lakkos csoportnak köszönhetem, ugyanis a lányoktól nem csak lakkokat tudok megvenni, hanem egy-két igazán jó darab sminkterméket, amik legtöbbször csak 1-2-szer használtak, vagy teljesen újak. Sajnos (vagy a pénztárcám szempontjából nem sajnos) nem vagyok még mindig az az internetről rendelős típus, így nagyon sok olyan termék van, amit hiába szeretnék nagyon, mégsem veszek meg. Viszont így, a lányoknak köszönhetően sok mindent kedvező áron tudok megvenni, és így kipróbálni. :)
2016 nálam mondhatjuk, hogy a highlighterek éve volt, piciny kollekcióm, ami néhány darabból állt egészen felduzzadt (jó, azért még mindig nincs eget rengetően sok darabom :) ). Emellett a krémes szemhéjárnyalókra is egészen rácuppantam, jó pár olyan reggelem volt, amikor nem volt időm bíbelődni a sminkemmel, de mégis fel akartam dobni valamit. Ilyenkor legtöbbször ezekért a termékekért nyúltam. Emellett sikerült egy elég jó kis sminkecsetkészletet is beújítanom, valamint megtaláltam azt a terméket, amit a leghatékonyabbnak találok az ecseteim tisztítására. :)
Úgy érzem idén sokat fejlődtem rúzs viselés terén, már nem csak bulikba merek felkenni egy-egy merészebb árnyalkatokat, hanem akár a hétköznapokon is. Ennek következtében a rúzskollekcióm nőtt talán a legnagyobb mértékben, és ezt azt hiszem Julcsinak köszönhetem főleg, ugyanis nagyon sok minőségi darabot tőle kaptam vagy vettem, amiket azóta is nagyon szeretek. És Neki köszönhetően jöttem rá, hogy a lila rúzsok igenis jól állnak. ^^
Az év első felében sminkelésben kicsit több időm volt kísérletezgetni, míg szeptembertől kezdve kialakult az a smink, amit sietős napjaimon dobok fel, de mégsem az a legegyszerűbb szempillaspirál-alapozó kombó. Erről majd szeretnék egy bejegyzést is készíteni, remélhetőleg a közeljövőben össze is tudom majd hozni. :)
Na de lássuk is magukat a termékeket. :)
Az alapozás fronton túl sok minden nem változott, ezek azok a termékek, amiket nem szívesen cserélek le, sőt, mielőtt még elfogynának, biztos, hogy beszerzem belőlük az utánpótlást. A Catrice Camouflage krémkorrektora (010 Ivory) nélkül már élni se tudnék. Múltkor nem szereztem be időben az utánpótlást, és az a pár nap elég szörnyen telt nélküle, még úgy is, hogy nem volt rossz állapotban a bőröm.
Az évben főleg az Orfilame The ONE Everlasting alapozóját használtam. Mellette a The ONE Matte Velvet került elő viszonylag sokszor, ezt főleg nyáron használtam (illetve melegebb időben). Mindkettőből a Porcelain árnyalatot használom. Az Everlastingnak a finishe jóval természetesebb, viszont a Matte Velvet alapozó mellett nincs szükségem gyakorlatilag korrektorra, olyan jó a fedése. A Giordani Gold highlighting korrektor toll nem a Holy Grail kategória, viszont egyenlőre ez a legjobb szemalatti korrektor amit találtam ár/érték szempontjából, ebből a Light árnyalat van meg.
A Kryolan porpúdere sem a legtökéletesebb porpúder, mert nyáron a melegben nagyon hamar beleült a pórusaimba, viszont hidegebb időben, télen nagyon szép végeredményt kaptam vele. És az ára is korrekt. :)
Idén sikerült másodkézből beszereznem a NYX Highlight&Countor palettát, amit igaz, nagyon sokszor használtam, de nem vagyok maradéktalanul elégedett vele (főleg a kontúrozó színek miatt). A legvilágosabb highlighter gyönyörű használat közben, pigmentált, de nem emeli ki a pórusokat. A két matt highligtert nem használtam sokszor, de szem alá nem bizonyultak rossz választásnak, bár egy kicsit porolnak. A barackszínű highlighter nem olyan intenzív, mint a fehér társa, ennek ellenére a bőrön nagyon szépen mutat. A kontúr színekből felülről a másodikat használtam legtöbbször, az alsó kettő túl narancssárga nekem kontúrozáshoz (sőt, bronzosításhoz is úgy érzem, hogy nagyon narancssárgásak a bőrömön), a legsötétebbel pedig még nem igazán mertem kísérletezni, ugyanis az összes szín iszonyatosan pigmentált.
Az essence sun club matt bronzosítóját (01 natural) még mindig nagyon szeretem, közepesen pigmentált, ha szükség van rá, akkor lehet építeni a színét. Az illata pedig isteni finom (ami eredetileg megvolt nekem, azt sajnos eltörtem, és alkoholos javítás után már nem volt ugyanolyan jó, viszont sikerült másodkézből szereznem még egyet, ami nem volt agyonhasználva :) ). A Catrice All Matt Plus kompakt púderéből már egy a második darabom, én a 010 Transparent árnyalatot használom. Szépen mattít, de mégsem lesz túl művi tőle a végeredmény, napközben kevésbé fényesedek át, emellett nekem sokáig ki is tart, és az ára is baráti. :)
Ahogy már a bejegyzés elején említettem, idén a highlighterekre nagyon rácuppantam. Bárkinek, aki egy kicsit is kedveli ezeket a sminktermékeket, annak kötelezővé tenném a Catrice High Glow Mineral highlighter megvételét/használatát, ugyanis ez a termék egyszerűen fenomenális. Olyan gyönyörűen intenzíven, de mégis természetesen mutat a bőrön, hogy arra nincsenek szavak. Az év vége fele vettem meg szintén a Catrice-től a Kaviar Gauche Highlihtert, ami hasonló, mint az előző, csak a színe aranyba hajló, leginkább pezsgő színűnek mondanám. Az Alverde Duo Bronzer&Highlighter kompaktjából csak a kiemelőszínt használom, a bronzosítója rajtam baromira narancssárga. Nagyon szép visszafogott fényt ad az arcnak, majdnem bőrfényű, de egy fokkal azért fényesebb annál. Az essence Hidden Stories highlightere (02 Enter Wonderland) az egyedüli olyan krémes termékem arcra amit szívesen használok. A lila árnyalata használat közben is visszaköszön, amitől nagyon különleges lesz a smink.
Pirosítók terén az abszolút Holy Grail idén az essence siky touch pirosítója volt nálam, 40 natural beauty árnyalatban. A nyári leárazáson vettem, és azóta gyakorlatilag le se tettem. Annyira tökéletes a színe, bármilyen sminket készítem magamnak, mindenhez jól mutat. A másik kedvenc a Terra Naturi pirosítója 02 rosewood árnyalatban. Ez egy kicsit rózsaszínesebb pirosító, ez is nagyon sok sminkhez illik, az év első felében főleg ezt használtam.
A Physicians Formula krémes szemhéjárnyalói (teszt) nagy kedvenceim lettek, főleg a szürkésbarna árnyalat. A sok glitter nagyon fel tudja dobni a szemsminket, általában nem is használok mellettük más szemhéjárnyalót. Az essence Effect Eyeshadow 06 UK's Stonehenge szemhéjárnyalója nagyon hasonlít a Physicians Formula kis tégelyeséhez, de mégis más hatást kapok vele, pedig a színük majdnem, hogy teljesen megegyezik. Mindegyik termék egész nap tart, nem mászkálnak el.
A szemöldököm formázására az essence make me brow szemöldökzseléje nagyon bevált (01 blondy brows), tökéletes a kefe mérete, jó a színe, egész nap tart, de mégsem nehezíti el a szemöldökszálaimat. Szokásos szemöldökceruzám sem maradhatott le a képről természetesen, azaz az essence szemöldökceruzája 05 soft blonde árnyalatban. Az Yves Rocher szemhéjpúderére azután találtam rá, hogy a Catrice mono szemhéjpúdere, amit a szemöldökömre használtam kifogyott (és természetesen azóta már a forgalomból is kivonták). Picit lehetne szürkésebb a színe, de ettől függetlenül is tökéletesen tudom használni. Nagyon pigmentált, így önmagában, szemöldökceruza nélkül is tudom használni. Ilyenkor sokkal természetesebb szemöldököt kapok. Ez a 36 Brun Écorce Mat árnyalat. A Catrice matt törtfehér szemhéjpúderét (660 Ice White Open) pedig a szemöldökcsontra, vagy a szemem alá, korrektor fixálására szoktam használni.
Idén vettem meg a S-he szemhéjalapozóját, és azt kell, hogy mondjam, hogy tökéletes, úgy ahogy van. Ha elfogy, akkor biztosan újraveszem. :) Szokásos Maybelline szempillaspirálom, alatta pedig az essence liquid ink folyékony tusa látható, amit a legjobban az ecsetes kialakítása miatt szeretek. Ezzel tudom a legszebb és legprecízebb tusvonalakat húzni. Szemceruzafronton tavalyhoz képest csak annyi változott, hogy csökkent a kedvencek száma. Idén valahogy nem kapott el a színes szemceruza láz, inkább szemhéjpúdereket használtam. De örök kedvenc még mindig az Oriflame Nude árnyalatú szemceruzája és a The ONE vonalba tartozó Brown árnyalatú szemceruza, valamint az Avon Glimmerstick Diamonds szemceruzái közül a Twilight Sparkle. Utóbbiból ez már a második darabom. :)
Igazából ezek közül a termékek közül mindegyiket meleg szívvel ajánlom kipróbálásra, mert az áruk is baráti, és a minőségük kifogástalan. :)
Jól látszik, hogy szemhéjpúder fronton nálam a Pupa az abszolút befutó, ezt a 3 palettát cipeltem gyakorlatilag mindenhova magammal. A 004-es Pupart palettát (teszt, smink-1, smink-2)nővéremtől kaptam még szülinapomra, főleg az élénk színei miatt választottuk ezt közösen, a 005-ös palettát (teszt) már én vettem, ez főleg visszafogottabb, hideg tónusú sminkek elkészítéséhez tökéletes. A Pupacat 2 palettám (teszt, sminkek: 1, 2, 3, 4, 5, 6 - igazából az összes csillagjegyes sminknél előkerült a paletta, de ezeknél élesben is látszik, hogy használtam a palettát)még mindig halál cuki, idén ezt használtam a legtöbbször. Néha, ha vettem valami újat, akkor azt használtam, de mindig ehhez tértem vissza. Tökéletes önmagában, de más szemhéjpúderekkel is nagyon jól lehet kombinálni a színeket.
A Physicians Formula Bronze Nude palettája (smink) nem vett le teljesen a lábamról, viszont az arany szemhéjpúderek olyan gyönyörűek benne, hogy miattuk bekerült a kedvencek közé. A Catrice spectaculART limitált kiadású mono szemhéjpúderét idén highlighterként is kipróbáltam, és úgy is tökéletesen megállta a helyét. Ez a Artfully Lustrous árnyalat. :)
Ajakbalzsamokból ezeket szerettem a legjobban 2016-ban. A Himalaya Herbals kakaóvajas darabját évek óta használom, amikor elfogy (vagy esetleg elhagyom), akkor mindig újraveszem. Télen a legtöbbször az Eucerin Lip Aktv ajakápolóját használtam, nagyon hatékony, mindenképpen próbáljátok ki, ha van rá lehetőségetek. Az Isana Hydro balzsamát enyhébb időben használtam sokat, amikor nem volt szükségem intenzív táplálásra. Ráadásul akciósan, 180 Ft-ért vettem, ennyi pénzt pedig bőven megér. Az Oriflame univerzális balzsamából nekem a mézes van meg, ami egyszerűen fantasztikus. Finom az illata, és nagyon hatékony, főleg lefekvés előtt használom. Reggelre mindig pihe-puha ajkakkal ébredek.
Szájfény fronton szokás szerint nincs túl sok kedvenc. Idén is bekerült a Catrice Infinite Shine szájfénye a kedvencek közé (010 ude-Tritious). Ősszel kicsit többet használtam szájfényeket, gondoltam szétnézek a Catrice háza táján, mert ezt a szájfényt nagyon szeretem, gondoltam a többi is jó lehet a márkától. Majd a Rossmannban szembesültem vele, hogy már nincs a Catrice kínálatában szájfény, csak fényesebb balzsamok, ajakápolók és fényes folyékony rúzsok, de ezek közül sokat nem is kapni az 1 méteres állványokon, plusz nem is keltette fel egyik sem az érdeklődésemet. :/ A NYX Mega Shine szájfényét elég sokszor használtam, amin talán én csodálkozok a legjobban, ugyanis magamtól biztos, hogy nem vettem volna meg (egyébként ezt a darabot Julcsitól kaptam). A színe meglepő módon nagyon tetszik (144 Copper penny), a minőségéért pedig teljesen oda vagyok, arról pedig ne is beszéljünk, hogy milyen íncsiklandozóan finom cseresznyés illata van. Nyam-nyam. Az essence XXXL longlasting matt szájfénye főleg márciusban, áprilisban került elő, akkor szeretem a legjobban használni az ehhez hasonló élénkebb, bogyós színeket. Nem a legtartósabb, de cserébe gyönyörű intenzív színe van (16 Berry Cream). Az Oriflame The ONE Power Shine szájfénye limitált kiadású volt még talán 2015-ben. Elég szokatlan színe van a Sapphire Iridescence árnyalatnak, de ezért szeretem a legjobban. Önmagában kicsit hullaszájas eredményt kapok, de sötét rúzsokon nagyon jól mutat.
Idén vettem magamnak ezt az Alverdés szájkontúrceruzát (15 Aubergine árnyalat), és jobban teljesített, mint amire számítottam. Krémesebb, mint az örök kedvenc Adenes ceruzám (Sandstone), de mégis tartós, igaz, a nagyon sötét rúzsaim alá még mindig az Aden a tökéletes választás.
Idén nagyon sokat rúzsoztam, ezért ketté is szedtem őket, először a nude, hétköznapi "csak feldobom" rúzsaimat mutatnám meg. Nyáron vettem az Alverde rúzsát, ami nem a szokványos színű nude, inkább lilás-barnás a színe. A csomagoláson 2 név is található, nem tudom, hogy pontosan melyik az árnyalat neve: 30 Nude Chocolate/30 Nude Brown. Nem minden sminkemmel kompatibilis, sőt, néha kicsit hülyén is áll, de ennek ellenére is nagyon megszeretem. A minőségével is elégedett vagyok, egész tartós, pigmentált és nem mászik el a száj szélén a pici barázdákba. Az essence tartós ajakrúzsaihoz tartozó 03 come naturally árnyalatot főleg tavasszal vettem elő, ez is a hidegebb tónusú nude rúzsok közé tartozik, a színe egy fokkal hordhatóbb, mint az előzőé. Az Astor Soft Sensation rúzsa szabirabiból került hozzám. Ez a 410-es árnyalat, szép szaténos fénye van. Nem a legtartósabb, de akár tükör nélkül is fel lehet frissíteni. Az Avon Indulgence rúzsait nagyon szeretem, köztük a leguniverzálisabb darab a Tawny Rose árnyalat. Tipikusan a száj-színű rúzsokhoz tartozik, így tényleg bármilyen sminkhez tökéletesen mutat. Ezt a Flormar rúzst Julcsitól kaptam, és teljesen megdöbbentem, hogy milyen jó a minősége. Pigmentált, tartós, tökéletes barnás-nude színe van (Passionate dots ajakrúzs, PD21-es árnyalat).
Az Oriflame The ONE rúzsai közül a matt hatású Rosewood Matte árnyalatot picit kevesebbet használtam idén, de mindenképpen érdemes megnézni, ugyanis ennek is jó a minősége, bár felkenve nem kapunk teljesen matt hatást, viszont szerintem pont emiatt sokkal könnyebben hordható. A Nude Elegance árnyalat már évek óta a kedvencem, sajnos év vége fele sikerült a tetejét legyilkolnom. Az itt lévő nude rúzsok közül ez a legrózsaszínesebb. Az Avon Shine Burst ajakrúzsának egyáltalán nem olyan színe van, mint a katalógusban, de mondhatom azt, hogy szerencsére, mert hatalmas kedvencemmé nőtte ki magát. Az Iced Mocha árnyalatot rendeltem meg, és ahogy a neve is ígéri, hihetetlenül fényes felkenve. A fénye vetekszik egy szájfényével, de emellett nagyon pigmentált is, nagyon kényelmes viselni az ajkakon. Az utolsó nude rúzs ami bekerült a kedvenceim közé, az az Oriflame The ONE Colour Stylist Featherlight rúzsai közül a Taupe Touch nevű. Ezt a darabot decemberben vettem, így nem használtam túl sokszor, viszont amivel belopta magát a szívembe (a színén kívül), az az, hogy tényleg nem lehet érezni felkenés után. Az összes rúzsom közül ezt a legkényelmesebb viselni.
Az essence good girl Bad Girl 01 It wasn't me! rúzsát még mindig bulizáshoz szeretem a legjobban felkenni. Szájkontúrceruza kell hozzá, különben picit elmászkál, és a színe sem olyan szép sötét. A Lime Crime Poisonberry rúzsát Julcsitól vettem, és milyen jól tettem! Barátnőm esküvőjén is ez volt rajtam, és a 40 fokos meleget is bírta. Gyönyörű a színe, tartós, pigmentált, kontúrceruza nélkül is tökéletesen mutat, egyszerűen imádom. 2016-ban ez volt a kedvenc rúzsom. :) A MAC Goodbye Kiss rúzs színe elég trükkös, mert egyszerre visszafogott és élénk. Egyszerűbb sminkekhez tökéles választás, ha valami kis színt szeretnénk magunkra csempészni. Az Avon Indulgence rúzsai közül a Day Lily számomra a tökéletes hétköznapi lila rúzs. Ezt a darabot főleg tavasszal hordtam, idén szerintem visszatérek hozzá. A Flormar Precious ajakrúzsát (LF36) nem kentem fel túl sokszor, viszont a minősége hibátlan. Gyönyörű élénk, élettel teli színe van, erősen pigmentált, nem mászkál az ajkakon, és emellett kényelmes viselet is. Idén többször szeretném majd ezt is használni, mert abszolút megérdemli a figyelmet.
2016-ban a L'Oréal Paris Doutzen's Pure Red rúzsát egyszer, maximum kétszer kentem csak fel. Annak ellenére, hogy piros rúzsról van szó, ezt a darabot mégis nagyon szeretem. A narancssárgás piros színének köszönhetően szerintem kimondottan jól áll, a többi, klasszikus piros rúzzsal ellentétben. Emellett az illatát is imádom. A Milani Tuscan Toast árnyalatú rúzsa már egy jóval barnásabb vörös rúzs, ami miatt ez is egy hétköznapra hordható árnyalat nálam. Nagyon pigmentált, krémes állagú rúzs. A klasszikus piros és vörös árnyalatokat nem igazán szeretem magamon, szerintem nem állnak jól, viszont azokat, amikben van egy kis csavar, - narancsosak, pinkes beütésük van, vagy esetleg barnásabbak - azokat egyszerűen imádom. Ebbe a kategóriába tartozik nálam a Rimmel Lasting Finish ajakrúzscsaládba tartozó, Metallic Smimmer nevezetű rúzs is, ami kicsit barnás, mellette még csillámos is, de mégis vörös. Ezt szoktam a legtöbbször felkenni hétköznapra a vörös rúzsaim közül, régi nagy kedvencem. Az Avon Matte Grape rúzsát is bulizáshoz szoktam felkenni, ha ezt viselem nagyon sokszor megdicsérik, hogy milyen jól áll. A Bronze Treasure rúzst pedig legtöbbször nyáron, melegebb időben szoktam használni, ez a legszebb bronzos rúzs, amivel eddig találkoztam.
Arcra való ecsetek terén a legjobban a Real Techniques és a Jessup ecseteit szerettem idén. Alapozáshoz mind a Stippling Brush, mind az Expert Face Brush nagyon bevált, Bronzosításhoz pedig még mindig a Blush Brush a kedvencem a márkától. Év vége felé szereztem be ezt az Ebelin highlighter ecsetet, aminek az ára talán picit borsosnak mondható volt, viszont gyönyörűen néz ki, és a highlighter felviteléhez, valamint élesebb kontúrozáshoz is jó választás.
A Jessup ecsetek közül nagy kedvencem a Large Powder ecset, nagyon gyorsan meg tudom vele csinálni a púderozást, valamint iszonyatosan pihe-puha. Pirosítás terén gyakorlatilag már csak a Jessup Powder/Blush ecsetét használom, pedig azt hittem, hogy használhatatlan lesz. Ehhez képest tökéletes mennyiséget vesz fel a pirosítókból, és álomszépen lehet vele dolgozni az orcákon. A Tapered Face ecsetet főleg kontúrozáshoz szoktam használni, az ecset hegyével pont a megfelelő mennyiségű terméket tudom felvinni az arccsont alá.
A Jessup ecsetek közül nagy kedvencem a Large Powder ecset, nagyon gyorsan meg tudom vele csinálni a púderozást, valamint iszonyatosan pihe-puha. Pirosítás terén gyakorlatilag már csak a Jessup Powder/Blush ecsetét használom, pedig azt hittem, hogy használhatatlan lesz. Ehhez képest tökéletes mennyiséget vesz fel a pirosítókból, és álomszépen lehet vele dolgozni az orcákon. A Tapered Face ecsetet főleg kontúrozáshoz szoktam használni, az ecset hegyével pont a megfelelő mennyiségű terméket tudom felvinni az arccsont alá.
A szemre való ecsetek közül több régi kedvenc is visszatért, mint az arcra valók közül. A Real Techniques itt is tarolt, amióta megvettem az Eye Starter Set csomagjukat azóta áldom a fejem, hogy végre rászántam magam a megvételére, ugyanis a Brow Brush a tökéletes szemöldökecset. Jó a mérete, nem túl vékony, de nem is túl duci, megfelelő mennyiségű festéket vesz fel, amit pedig könnyen és szépen a szemöldökbe lehet vele dolgozni. A Deluxe Crease Brush nagyon nagy és pufi, ezért legjobban a szemöldökcsont alatt szeretem vele dolgozni, valamint a szemsmink széleit lehet vele nagyon jól elsatírozni. A mélyítővonalba pedig a Base Shadow Brush a legjobb választás. Az Oriflame Professzionális kétvégű szemhéjpúder ecsetét még mindig a szemem alatt szeretem használni, valamint a szemöldökcsonton, bár néha a szemhéjra is ezzel viszem fel a szemhéjpúdereket. A Body&Soul szemhéjárnyaló ecsetet ugyanúgy a szemhéjpúderek felvitelére használom. Még mindig hihetetlen, hogy milyen olcsó ez az ecset, és hogy mellette milyen jó a minősége.
Az essence Smoky Eyes ecsetét az alsó szempillatőben, szemzugban vagy a mélyítővonalban használom a legtöbbször, utóbbi esetében a sötétebb szín koncentráltabb felvitelére tökéletes. A Satírozó ecsettel mostanában a szem alatti korrektort szoktam fixálni, néha a mélyítővonalat satírozom el vele, de előfordult már, hogy highlighter felvitelére használtam. Az Oriflame Giordani Gold szemhéjárnyaló ecsetét az alsó szempillatőben, valamint a szemzugban szoktam használni. Idén sikerült egy második darabot is beszereznem belőle. :) Az essence egyik limitált kiadásában volt ez a lapos szemhéjárnyaló ecset, amiből még van egy-két darabom a márkától. Ezekkel szoktam a szemhéjamra felvinni legtöbbször a szemhéjpúdert, ha a nem akarom túlzottan elsatírozni.
A Jessup Concealer ecsetén teljesen meglepődtem, ugyanis a korrektor felviteléhez nem jellemző, hogy használok ecsetet, viszont ez annyira jó darab, hogy mégis elég sokat használtam. Mind a korrektor felvitelére, mind az eldolgozására nagyon jó választás. A Tapered Blending ecsetet a mélyítővonalban szoktam használni, a természetes szálainak hála nagyon jól lehet vele eldolgozni a szemsmink széleit. Végezetül az Ebelin lapos szemhéjárnyaló ecsetét mutatnám meg, amit vagy krémes szemhéjárnyalók felvitelére használtam idén a legtöbbet (pl. Color Tattook), vagy pedig olyan szemhéjpúderek esetében, amelyek hajlamosak a potyogásra. :)
Ecsettisztáskor ezt a Hipp gyerek sampont szoktam használni. Kellően hatékonyan távolítja el az ecsetekből a sminkmaradványt, de közben kíméletes is, és ápolja az ecsetek szálait, amennyire észrevettem. Az illata is nagyon tetszik, valamint a paci az elején egyszerűen tündéri. A másik kedvencem ecsettisztításhoz ez, a Rossmannban kapható For Your Beauty ecsettisztító, amit a kézre fel lehet húzni. Én jobban szeretem a kezemben tartani. A nagyobb ecsetek tisztításához a nagy bogyós részt, és a középső részt szoktam használni, a szemre, ajkakra, és az egyéb kisebb ecseteknél pedig a kis bogyós részt. Nem mondom, hogy pikk-pakk megvagyok így az ecsettisztítással, viszont jóval hatékonyabban tudom az ecseteimet tisztítani, mintha csak a kezemet használnám.
Végezetül az utolsó kedvencem az Oriflame Professzionális sminkszivacsa, amelyből már sikerült kifognom rosszabb minőségűt (a víz kinyomkodása után lassabban szerezte vissza a formáját), de ettől függetlenül is nagyon szeretem, főleg mivel megfizethető, könnyen beszerezhető, és szépen lehet vele az alapozót a bőrbe dolgozni.
Nektek mik voltak a kedvenc sminktermékeitek 2016-ban?
Flóra
Megjegyzések
Megjegyzés küldése