Boggs

Halihó!

Ma életem első Dance Legend lakkját szeretném bemutatni nektek, ami nemrég került a birtokomba Julcsi jóvoltából. Amikor megláttam az első képeket a Chameleon kollekcióról, rögtön a szívembe lopták magukat a lakkok, legjobban a Sulley és a Boggs tetszett a kollekcióból. Amikor megérkeztek a Naillandhez, akkor nem rohantam, hogy felvásároljam az összeset, egyrészt, mert friss kollekciók esetén 5 perc alatt elfogy minden náluk, másrészt pedig azért, mert 2000 Ft felett nagyon meggondolom, hogy mit veszek meg. Még akkor is, ha már évek óta csorgatom utána a nyálamat (lásd: Dragon... de ez egy másik történet). Szóval amikor Julcsi nagytakarítást tartott a lakkjai között, akkor (egy kis hezitálás után) úgy döntöttem, hogy épp itt az ideje, hogy megvegyem. És milyen jól tettem, egy csoda ez a lakk!

Azt mindenképpen kell róla tudni, hogy ez egy fedőlakk. Persze önmagában is fedhet, de ahhoz szerintem legalább 4 rétegre lenne szükség. Én fekete alapra kentem fel, de nem kizárt, hogy más, sötét krém lakkokon is ki fogom majd próbálni. Szóval az alap A-England Camelot egy rétegben, majd erre kentem fel 2 réteg Boggs-t. Amíg az első réteg száradt, addig minden szerencsétlennek, aki a koli szobánkba betért az orra alá dugtam a körmeimet, hogy nézzék, milyen szép. Mert hát tényleg annyira szép! Ha nem szebb... Amit az üvegben látunk színek, az mind előfordul a körmünkön is, igaz, nem minden fényviszonynál. Emellett nem csíkoz és gyorsan szárad. Fedőlakkot én ajánlok rá, de önmagában sem szárad túl fénytelenre. :)

A képeket este készítettem vakuval, illetve az utolsót azt lámpafénynél és vakuval. Sajnos így is kiakadt a színétől a fényképezőm, pedig szokás szerint a legnagyobb felbontásban fényképeztem... 











Ti mennyire szeretitek a multichrome lakkokat?

Flóra

Megjegyzések

  1. Imádom a multikróm lakkokat:):) Nekem valami miatt sokkal zöldesebbnek tűnik ennek a lakknak az alapja, de lehet csak a megvilágítás béna a nappalimban... Minden esetre hosszú percekig elnézegetem így is, üvegben, körmön, akárhogy... Nyomdázni is jól lehet vele, szerintem soha sem fogok megválni tőle:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, nyomdázáshoz majd én is kipróbálom! :)
      Nálam inkább ilyen teal-es az alapja, de tény, hogy napközben közel sem így néz ki. Tényleg kaméleon ez a lakk. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések