Bárhol, bármikor #5

Halihó!

Ma az egyik kedvenc körömlakkomat hoztam el nektek, ez pedig nem más, mint az IsaDora 126 Sky Crush elnevezésű lakk. Az első generációs IsaDora homoklakkokhoz tartozik, a Sugar Crush kollekcióhoz. Imádom a színét, ezt a gyönyörű szép felhő-kéket, a homok hatását tekintve pedig a kedvencem: vannak benne nagyobb ezüst glitterek is, ezért az érdesebb homok lakkok közé tartozik. Másfél hete volt a körmeimen, fedőlakkot nem tettem akkor rá (általában szoktam a homoklakkokra is tenni, mert szebben előhozza a lakkok színét, és egy réteg után is még érdesek maradnak), gyorsan szárad, két rétegben fed. Összesen két napig volt fent  a körmeimen, ennyi idő alatt a körömvégeim minimálisan megkoptak (ami nálam szintén jó teljesítmény). 

Egyetlen problémám van ezzel a lakkal, hogy nagyon a végét járja, és miután limitált kollekció, nem biztos, hogy találok még belőle  a boltokban. Igaz, láttam egy nagyon hasonló színű Lovely-s Baltic Sand lakkot, azt mindenképpen meg akarom venni, csak hogy össze tudjam őket hasonlítani. :)

Remélem nem bánjátok, hogy nagyon sok képet hoztam erről a gyönyörűségről. :)















Nektek hogy tetszik? Meg van ez a lakk vagy a Lovely?

Flóra

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések