City that never sleeps
Halihó!
Ma egy régebbi manikűrrel készültem, amit még tavaly nyáron készítettem el nyaralás közben. Nyaraláskor nem szeretek túl sok lakkot magammal cipelni, illetve szeretem a jól kihasználható darabokat, amik sok mindenhez mennek. Ez a manikűr is ilyen lakkokkal készítettem el (bár nem mintha izgatna úgy általában, hogy a körmöm nem illik az aznapi szettemhez :D ). Mellékesen megjegyezném, hogy tavaly nyáron volt talán életemben a leghosszabb a körmöm, így visszanézve kb. kétszer akkorák voltak, mint a mostani csutkáim... De már dolgozom az ügyön. :D
A manikűrhöz használt fekete lakk ha jól emlékszem Moyra volt, erre kentem két réteg fedőlakkot (Essence Colour3 01 Midnight Dream - City than never sleeps fele). Elég sötét lett a végeredmény, de egyszerűen imádtam, ahogyan ezek a zöldes pelyhek megcsillannak a napfényben. Nyálcsorgatás a köbön. :)
Így ránézésre nincs rajta fedőlakk, illetve egész jól bírta a kiképzést is, mert még patakmederben is voltam vele, ahol a sziklafalba vert láncokba kellett kapaszkodni, ha nem akartunk nyakig vizesek lenni. Még annak is örültem, hogy a körmeim nem törtek le, erre még a lakkozás is szépen fent maradt (a kisujjam pedig már a nyaralás előtt is rövid volt).
Nektek hogy tetszik? Nyáron mennyire szoktatok sötét lakkokat hordani?
Flóra
Megjegyzések
Megjegyzés küldése