2019 augusztus - Bujo #17
Halihó!
Hát mit ne mondjak, szépen elmaradtam a bejegyzésekkel. Az évben augusztusban volt a legelső szabadságom, ami azt jelentette, hogy teljesen kimerültem, a szabi alatt pedig egyszerűen nem volt kedvem a bloggal is foglalkozni, inkább a feltöltődésre koncentráltam. A kimerültségem a legjobban talán pont a bullet journalomnál mutatkozott meg: a tervező részét augusztus 5.-ére sikerült megcsinálnom, míg a borítóképpel 19.-én lettem kész.
Hónapokkal ezelőtt rendeltem egy galaxis mintájú matrica csomagot, és már akkor tudtam, hogy ez lesz a témám a hónapra. Szerencsére időben megjöttek a galaxisos washi tape-ek is, amiket rendeltem, bár elég soknak gagyi a minősége. A borítókép elkészítésekor nem csak a sötétkék és lila színeket használtam, hanem felvettem a palettába egy kis zöldet is. Szerintem nagyon jól feldobta a képet.
A havi tervezőm gyakorlatilag ugyanolyan lett, mint az előző hónapokban, szeretem ezt az elrendezést. A szokás követőket sikerült elrontanom, így a jól bevált elkendőző technikámhoz nyúltam: lefestettem azt a részt, ami nem tetszett. Magán a szokás követő jelölés rendszerén is változtattam kicsit, pár kategóriát összevontam, és úgy oldottam meg a jelölést, hogy minden szokás egy sorban kiférjen. A következő oldalon megcsináltam az eddigi legkisebb blog tervezetemet, tudtam, hogy nem igazán fogom használni, de kihagyni nem akartam.
A svájci nyaralásomnak is szenteltem két oldalt. Ugyan a hónap témája a galaxis volt, de ezt az oldalpárt inkább hegyeket ábrázoló matricákkal díszítettem, illetve néhány kis rajzocskát is készítettem hozzá. Azokat a helyeket, látnivalókat soroltam itt fel, amiket meg szerettem volna nézni. Jóval több szerepelt a listákon, mint ami belefért az időnkbe, viszont így meg volt a rugalmasság, hogy könnyen tudjunk változtatni a programon az időjárás vagy más váratlan események tekintetében.
A következő oldalon a Mesterségek Ünnepe kapott helyet. Csak egy kis listát gyűjtöttem azokról az országokról, amik idén vendégként szerepelnek az eseményen, plusz néhány programot is kigyűjtöttem, ami érdekelt. Régebben mindig csak egy napra mentem ki, és csak az árusokat jártam végig, viszont most 3 programon is részt vettem. A legjobban a japán dobzenekar előadása tetszett, hihetetlen hangulata volt. A mellette lévő oldalt a legjobb barátnőm lánybúcsújának szenteltem. Ez még kitöltés alatt áll.
A következő három oldalon pedig a "heti terezőm" szerepel, mi már egyáltalán nincs hetekre lebontva. Mivel tudtam, hogy szabin leszek, így a nyaralás napjainál alig hagytam helyet, tudtam, hogy nem fogom használni. Megint a hosszúkásan elnyújtott, nemtörődöm írásomat használtam. Szerintem jól néz ki, plusz a fekete alapon fehér számok is feldobják a napokat. A díszítést nem vittem túlzásba, a 104. oldal annyira nem is tetszik, jobban is megoldhattam volna, úgyhogy ennek örömére most le is szedtem a vékony fekete washikat, amiket a nagy holdas matrica köré raktam - így ezerszer jobban néz ki.
Tollak, filcek:
- Pilot G-2 zseléstoll - 0.5 mm
- Crayola Supertips filctollak - sötétkék, királykék, sötétlila
- Crelando kétvégű filc - pasztell lila
- Uni Posca festék filc - pin type 0.7 mm
Washi tape-ek, matricák, stb.:
Flóra
Megjegyzések
Megjegyzés küldése