Szelektálás #2 - 2018/március
Halihó!
Tudom, ez előző poszt is szelektálós volt, de nagyon rám jött a tavaszi nagytakaríthatnék, ezért megmutatnám, hogy mik gyűltek össze januárban és februárban. A márciusi adagot egy másik posztban mutatom meg, mert azok még nincsenek befényképezve, illetve amikor a rúzsokat akartam kiválogatni, akkor nem sikerült semmit sem kiszórnom.
A Mixa kézkrém nekem elég nagy csalódás volt, fura az állaga, mintha vazelint kenegetnék, annyi különbséggel, hogy ez jó drága is mellette. A trend IT UP lakkot nem igazán használom, A Golden Rose ezüst foil lakkja helyett nemrég beszereztem egy Oriflame-eset, aminek egy fokkal jobb a minősége, a GR már nem szárad olyan könnyen, így távozott. A többi lakk pedig nem tetszik magamon, illetve köze nincs a reklámképekhez (khmm, khmm Avon...).
Az púderpamacsokat nem használom, a PF Butter Bronzeréhez járó applikátort nem tudom hova tenni. Az Odeo lábhámlasztókat AliExpressről rendeltem, de nem mertem kipróbálni, mert a pedikűrösöm nem igazán rajong értük. Az essence szemhéjkrémjét hiába imádom, nagyon régóta megvan, így inkább kiszanáltam. Az alapozók nekem túl sötétek, a Giordani Gold alapozójának az állaga ráadásul nekem nagyon nem tetszik. Az essences balzsamokat/szájfényeket nem használom, míg az Alverde ajakbalzsamjának az illata nem tetszik. A trend IT UP szájfény nekem nagyon ragadós, nem is tudom miért vettem meg, hiszen nagyon ritkán használok szájfényeket. Az Ofra folyékony rúzsa sem jön be, de ez valószínűleg annak tudható be, hogy szatén finishű. Maga a színe tetszik, de ezt a szatén formulát más márkánál sem bírom.
Az ajakradírt nem szoktam használni, ahogy a mini balzsamot sem. A szájfények hiába szépek, de egyszer sem használtam őket az elmúlt évben. A S-he alaplakkja nem tetszik túlzottan, de annyira nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Sajnos a Manufaktúra körömolaja is szelektálás áldozata lett. Valahogy nem bírom ezeket az olajos körömágybőr ápolókat, pedig ennek isteni finom illata van. De nálam soha nem akarnak beszívódni, bármennyire is száraz a bőröm.
Ti milyen gyakran szoktatok szelektálni?
Flóra
Ui.: Valószínűleg hetente lesznek bejegyzések ezentúl a blogon (szombatonként, bár ez a mai is megcsúszott, de tegnap zombi voltam), bár ezt se szeretném elkiabálni. De a terveim szerint ehhez szeretném tartani magam, mert ez az a mennyiség az, amit szerintem még fogok tudni tartani. Bár gondolkodok még a Heti Lulus bejegyzések visszahozatalán is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése