A nagy kézkrém teszt (1. rész)
Halihó!
Ma pár kézkrémet szeretnék nektek bemutatni, és megosztani róluk a véleményemet. Őszintén szólva, már tavaly akartam készíteni egy ilyen bejegyzést, de valahogy nem volt rá időm, illetve jó pár kézkrémből betáraztam, és rendesen ki szerettem volna őket próbálni, nem csak az első benyomás alapján megítélni a termékeket.
Nálam már szeptember környékén előkerülnek a kézkrémek, mert nagyon könnyen kiszáradnak a kezeim. Nyáron nem igazán szeretek kézkrémezni: a nagy melegben nagyon nehezen szívódnak be a bőrömbe a krémek, bár ha nagyon száraz, akkor ilyenkor is kénytelen vagyok bekenni. Igaz, nem mindegy, hogy mivel, mert képes vagyok rá, és rögtön kezet mosok a krémezés után... Ha az idő hűvösebb, akkor nálam már kötelező a táskában tartani egy kézkrémet, hogy bármikor be tudjam kenni a kezemet. Veszprémben általában pedig nem csak hogy hűvösebb az idő, de nagyon szeles is, így akár két nap alatt is cserepesre tud száradni a kezem. De térjünk is rá a lényegre. :)
Avon Naturals Tej és méz kézkrém: Nagyon szeretem, látszik is a fogyás. Kb. tavaly ilyentájt vehettem, de télre már kb. a fele el is fogyott. A legjobban az illatát szeretem, nagyon kellemes, kicsit édeskés, de nem tolakodó. Elég gyorsan beszívódik, de ha többet kenek fel, akkor hagy egy picit fura réteget maga után, de ez nálam minden szilikonos kézkrémnél előfordul. Hidratálásban sem rossz, a kicsit kiszáradt kezekkel megbirkózik, a cserepes kezekkel nem igazán tud mit kezdeni, de legalább a használata mellett nem romlik az állapota. Kirepedezett kezekre pedig nem ajánlom, azzal végképp nem tud mit kezdeni. Átmeneti kézkrémnek, vagy azoknak, akiknek nem szükséges intenzív hidratálás mindenképpen ajánlom kipróbálásra. Plusz azoknak, akik imádják a kellemes illatú kézkrémeket kenegetni. :)
Avon Naturals Vanília kézkrém: Ennek is nagyon finom illata van, olyan, mint a Dr. Oetkeres vaníliaaromának (csak alkoholos felhang nélkül, legalábbis nekem ez ugrik be róla). Egyéb tulajdonságaiban megegyezik a Tej és méz kézkrémmel, azaz gyorsan beszívódik, de sok krém esetén egy réteget hagyhat maga után. Hidratálásban is ugyanolyan erős, tehát a mínusz 10 fokban nem ez lesz a legjobb barátod. Ettől függetlenül ezt is ajánlom kipróbálásra. :)
Avon Care Kakaóvajas kéz-, köröm és körömágybőrápoló krém: Ha jól látom ennek azóta már megújították a csomagolását. Ezt is tavaly télen szeretem be, mint a Vanília kézkrémet. Ennek az állaga jóval hígabb, mint az előző kettőnek, az illata is egészen visszafogott, nem az a mű kakaós illat. Ez egy picit lassabban szívódik be, mint az előző két kézkrém, ezért nem lett akkora kedvenc. Hidratálásban is úgy érzem, hogy elmarad a másik kettő mögött, de hűvösebb időben ez sem rossz választás. Teljes szívből nem tudom ajánlani, de egy próbát megér, hiszen az ára elég baráti, és valakinek lehet, hogy nagy kedvence lesz.
Oriflame Kézkrém Almával és fahéjjal: Oké, ez nem épp egy aktuális kézkrém, ha jól emlékszem 2014 karácsonyakor jött ki. Viszont az illata az annyira isteni finom, hogy miután megrendeltem magamnak, utána amint lehetett, rendeltem még kettőt ajándékba a barátnőimnek (és nem mellesleg nekik is nagyon tetszett az illata). Fahéjas-almás illatú, mint ahogy a nevéből ki lehet találni. Viszont szerintem ez az egyik olyan karácsonyi illat, amit elég nehezen találnak el, mert vagy az alma nem érződik ki belőle, vagy fura alma szaga van, vagy pedig almás-fahéjas illat címén teletolják fahájjal az egészet. De ennél szerintem tökéletes az összhang, fahéjas is, almás is, és egyáltalán nem tudom megmondani, hogy melyiket érzem ki belőle jobban. Majdnem hogy vizes állaga van, nagyon könnyű eloszlatni, viszont az állagából kiindulva nem is hidratál olyan jól, de egész gyorsan beszívódik. Én inkább csak az illata miatt kenegetem. Összességében ettől a kézkrémtől ne várjatok csodát, maximum az illata terén. Ha idén lehet majd kapni, mindenképpen próbáljátok ki szerintem! :)
Essence Winter? Wonderful! kézkrém (01 You Melt My Heart): Tudom, limitált volt, és már rég nem lehet kapni, viszont annyira meglepett, hogy muszáj róla írnom. Először is, a csomagolása csodás, a hópelyhekkel engem meg is vettek kilóra. Aztán ott van a tény, hogy nagyon jól hidratál! Az eddigi 5 kézkrémből ez a legjobb hidratálás terén. A kiszáradt kezeket rendbe rakja, ha esetleg cserepesre száradt a kezem, akkor azzal sincs baja, egyedül ha kirepedezik a kezem azzal nem tud mit kezdeni, de őszintén szólva azzal más kézkrém sem igazán. Szóval hidratálásból részemről ötöst kap. A beszívódása egy hajszállal lehetne jobb (ebből a szempontból én nagyon válogatós vagyok mondjuk), de így is veri a kézkrémek vagy 80%-át. Egyedül amivel annyira nem vagyok kibékülve, az az illata, kicsit erősebb púderes-szappanos (igen, néha fura az illat leírásom). Először azt hittem, hogy emiatt nem is fogom használni, de januárban és februárban gyakorlatilag csak ezt használtam. Ha a többi essence kézkrém is hasonló minőségű, akkor érdemes lehet náluk nézelődni!
Manufaktura Beer Cosmetics kézkrém: Ezt a kézkrémet már láthattátok a blogon, tavaly a Prágai szerzeményes bejegyzésemben. Nyáron ha kézkrémet használtam, akkor általában ez a darab került elő. Nagyon jó állaga van, könnyű eloszlatni, és gyorsan is beszívódik, a bemutatott kézkrémek közül szerintem ez szívódik be a leggyorsabban. Az illatát nem szeretem túlzottan, viszont a nagy melegben mégis jobban esik, mint egy édes illatú krém (mondjuk az illata lehet, hogy a komlókivonat miatt ilyen, annyira nem vagyok otthon ebben a komlós-sörös illat témában). Átmeneti időben szerintem jó kis kézkrém, de a téli hidegben még őszintén szólva nem teszteltem. A csomagolása is nagyon tetszik, főleg, hogy a tubusa olyan műanyagból készült, ami nem puffad vissza, mint a többi kézkrém esetében. Ha Csehországban jártok, és láttok Manufaktura üzletet, akkor mindenképpen érdemes betérni, mert ha még nem is vesztek semmit, akkor is egy élmény az üzletben szétnézni! :)
Egyenlőre ez az első adag, még van pár kézkrém amit próbálgatok, illetve van még néhány amit meg szeretnék venni. Azokról kicsit később szeretnék majd legalább egy bejegyzést írni. :)
Próbáltátok már valamelyik kézkrémet ezek közül? Mi a kedvenc kézkrémetek, mire esküsztök kiszáradt kezek esetén?
Flóra
Megjegyzések
Megjegyzés küldése