Kedvenc sminktermékeim - 2015

Halihó!

A kedvenc lakkok után következzenek az előző év kedvenc sminktermékei, kiegészítői. A tavalyi listához képest itt is kevesebb terméket szedtem össze, pont mint a lakkok esetében. Bár szerintem itt sokkal szembetűnőbb, hogy mennyivel kevesebbet.

Egyre kevesebb sminkcucc tudja elcsavarni a fejemet, még ha a promóciós képeken tetszenek az egyes kollekciók, amikor megjelennek legtöbbször már alig veszek meg belőlük valamit, mert úgy érzem, hogy nincs rá égetően szükségem, vagy pedig tudom, hogy nem fogom kihasználni. Ezt a tendenciát szeretném is folytatni mind lakkok, mind sminktermékek terén 2016-ban is. Nem szeretném halmozni az olyan cuccokat, amiket nem tudok kihasználni, hiába voltak jó áron vagy voltak limitáltak. Viszont azokat a cuccokat, amik nagyon régóta rajta vannak a kívánságlistámon, azokat szeretném beszerezni. :)

Arcra való ecsetek

Oriflame Professzionális sminkszivacs: Nagyon örültem, amikor megjelent az Oriflame kínálatában ez a szivacs, mert kihagyhatatlan terméknek találom. Idén talán nem ehhez nyúltam a legtöbbször, de nálam kedvfüggő, hogy éppen mivel viszem fel az alapozót az arcomra. De az biztos, hogy ezzel tudom a legszebben eldolgozni.
Essence Kétvégű sminkecset: Azt hiszem ez eredetileg szemhéjpúder néven jelent meg valamelyik limitált kollekcióban. Én az esetek 98%-ában highlighter felviteléhez használom, ritkábban pedig a szemem alatti korrektor fixálásához. Ha tehetném, vennék belőle még egyet. :)
Ebelin Púderecset: Nem hittem, hogy ennyire meg fogom szeretni ezt a púderecsetet. Az év második felében majdnem csak ezt használtam púderezéshez. Gyönyörűen el lehet vele oszlatni a púdert, ráadásul rettentően puha. Anno kicsit sajnáltam érte 1900 Ft-ot kiadni, de így visszatekintve abszolút megérte.
Real Techniques Expert Face Brush: Magyarul nem tudom hogyan lehetne szépen megfogalmazni, hogy pontosan milyen ecset is ez, így maradt az angol neve. Mostanában inkább ezt használom alapozáshoz, mert gyorsabban megvagyok vele, ha ezt használom.
Real Techniques Pirosító ecset: Kontúrozni szeretek vele nagyon, de van, hogy pirosításra is használom, vagy ha épp úgy adódik, akkor púderezéshez.
Oriflame Professzionális pirosító ecset: Nagyon szeretem ezt az ecsetet, az Avon Márványos pirosítóját csak és kizárólag ezzel viszem fel. Annyira szeretem, hogy vettem belőle még egyet, viszont a második verzió nincs olyan szépen formára vágva, mint ez. Miután elég sok festéket fel tud venni, ezért más pirosítókhoz kevésbé használom, néha előfordul, hogy ezzel kontúrozok, de akkor is csak óvatosan.

Szemre való ecsetek

Parsa Beauty Szemöldök ecset: Szegénykém elég csoffadt állapotban van. Keresem a tökéletes utódját, de elég gyér a felhozatal a megfizethető szemöldökecsetekből.
Body&Soul Szemhéjárnyaló ecset: Szemöldök ecsetnek használom, de egy picit azért nagy, nem lehet vele olyan precízen dolgozni, mint a Parsa Beauty ecsettel. Kb. 800 forintért vettem, ennyiért nem rossz vétel egyébként, mert maga az ecset minőségi darab.
Body&Soul Szemhéjárnyaló ecset: Ebből az ecsetből van itthon néhány. Nagyon puha, könnyű vele dolgozni, szépen el lehet vele dolgozni a szemhéjpúdereket, ráadásul kb. 400 forintba kerül. Mindenképpen ajánlom kipróbálásra. :)
Alverde Szemhéjárnyaló ecset: Szintén nagyon puha ecset, picit nagyobb, mint a Body&Soul-os szemhéjárnyaló ecset. Nagyon könnyű vele dolgozni, az 1000 forintos árával szerintem nem rossz vétel.
Alverde Szemhéjtus ecset: Zselés tushoz ezt használom leggyakrabban, nagyon könnyű ezzel is dolgozni. Nekem sokkal jobban kézre áll, mint a ferde szemhéjtus ecsetek. Ha jól emlékszem, akkor már nem kapható. :/
Oriflame Giordani Gold Szemhéjárnyaló ecset: Szemzugba és az alsó pillasor alatt nagyon precízen lehet vele dolgozni. Nagyon régóta megvan, de egy szál sem hullott még ki belőle. Ezt is csak ajánlani tudom, ha apró szemhéjárnyaló ecsetet kerestek.
Oriflame Professzionális kétvégű szemhéjárnyaló ecset: Ebből is van pár darabom, főleg világos matt púderekhez szoktam használni, pl. a szemem alatt a korrektor fixálásakor ezzel tapogatom fel a púdert. Nagyon puha, pedig növényi rostokból van, egyedüli hátulütője, hogy picit hajlamos ereszteni a színéből. A másik szivacsos fejét nem szoktam használni (egyébként jár hozzá egy pótfej is).
Essence Smoky Eyes szemhéjpúder ecset: Még mindig nagyon szeretem ezeket az ecseteket, ebből is van kettő. Bár már érződik mindkettő darabomon, hogy nem mai csirkék, viszont már nem kapható, az új verziójával pedig még nem sikerült találkoznom... :(
Essence Szemhéjárnyaló ecset és Essence Hello Autumn Szemhéjárnyaló ecset: Azért vettem egybe ezt a kettőt, mert a csomagoláson kívül más különbség nincs közöttük, az ecsetek szőre is ugyanolyan tapintásra, minőségre. Általában szemhéjpúderek feltapogatására használom. Ezek is kezdenek elhasználódni, de az új verzió nem jön be, a szintetikus szemhájárnyaló ecseteket nem igazán csípem, eddig nem igazán sikerült belőlük jó minőségűt kifognom.
Essence Satírozó ecset: Meglepően nagy a feje, nagyon puha. Csak és kizárólag satírozáshoz, színek egybemosásához használom. Számomra picit nehézkes a használata, a nagy buci feje miatt.

Arcra való sminktermékek

Az Oriflame kivonta a kedvenc alapozómat, így idén elég sok újat próbáltam ki, szerencsére találtam köztük gyöngyszemeket is. :)
Oriflame Giordani Gold Invisible Touch alapozó - Porcelain: Imádom ezt az alapozót, baromi jó az átlaga. A finise nem túl fényes, nem is teljesen matt, a fedése közepes, de építhető, viszont nagyon nagy bőrhibákat nem tud elfedni. Viselés közben olyan, mintha nem is viselnék semmit se, és elég tartós is, nem mászkál el a fejemről nap közben.
Oriflame The ONE Everlasting alapozó - Porcelain: Ebből az alapozóból ez már a második üvegem. Ez is tartós, de az állaga nem olyan szuper, mint a GG-nek. Kicsit fényesebb a finise, mint a GG-nek, a fedése pedig ennek is közepes, de építhető.
Manhattan Soft Mat porpóder - 1 Natural: Nincs a képen, mert nemrég használtam el, és már ki lett dobva a csomagolása. Egész évben csak ezt használtam, nagyon finomra van őrölve, az arcom nagyon szépen mutat, soha nem volt túl púderes az összhatás. Az ára is kedvező, pláne, hogy anno kuponnal vettem. Egyébként siralmas, hogy a drogériákban mennyire nincsenek porpúderek.
Oriflame Illuskin sminkalap és Oriflame Beauty sminkalap: Utóbbi nincs a képen, mert már kifogyott és nem kapható, előbbi pedig a feljavított változata. Legtöbbször a szemhéjpúderek alá használom őket, viszont ha úgy érzem, hogy kicsit szárazabb a bőröm vagy csak valamilyen eseményre sminkelek, akkor az egész arcomra is használom. Az Illuskin sminkalappal egyetlen egy "problémám" van: fényes a finise, mintha highlighter lenne... Először ezen kiakadtam, mert azt hittem, hogy így arcra nem fogom tudni használni, de miután felvittem az alapozót, utána szerencsére ez nem látszik (csak az, hogy kicsit ragyogóbb az arcbőröm). A sminket pedig tényleg tartósabbá teszi, plusz a szememen önmagában is tudom használni.
Catrice Re-Touch Light-Reflecting korrektor - 001 Porcelain és 010 Ivory: Már volt róla szó, hogy az én árnyalatomat a Porcelaint kivonták a forgalomból, viszont 2015 nagy részében még ezt használtam, mert csöppet betáraztam belőle anno. :D Az Ivory kicsit sárgásabb, viszont összességében nem üt el a fejemtől. Nagyon szeretem a kiszerelését ennek a korrektornak, könnyű a megfelelő mennyiséget kinyomni belőle, de az eldolgozáshoz az ujjaimat szeretem a legjobban használni. Egész gyorsan megköt, tartós, de azért nem árt fixálni púderrel, mert anélkül egy picit hajlamos összegyűlni a szemráncban.
Catrice Camouflage Krémkorrektor - 010 Ivory: Azt hiszem ezt a korrektort senkinek sem kell bemutatnom, ez a legjobb drogériás korrektor bőrhibákra szerintem. :)
Avon Márványos pirosító: Szegénykém katasztrofális állapotban van, és alig van már benne. De ez nem is meglepő, egész évben majdnem csak ezt használtam. Sürgősen kell helyette keresnem egy utánpótlást, mert imádom.
Essence Sun Club Matt bronzosító púder - 01 natural: Ezt a bronzosítót idén vettem (Brittany hatására), és látszik rajta mennyit használtam, már el is értem a pan alját. Isteni finom kókuszos illata van, főleg kontúrozáshoz szoktam használni, de van, hogy kb. az egész fejemre ezt kenem, ha úgy érzem, hogy nagyon sápadt vagyok. 1000-1200 forint körül mozog az ára, szerintem érdemes kipróbálni.
Essence Hidden Stories Krémes highlighter - 02 Enter Wonderland: Nem vagyok oda túlzottan a krémes termékekért, de ez nem is olyan rossz. Nincs az a klasszikus krémes állaga, kicsit fura, nem is tudom hogy írjam le. Mindenesetre szeretem azt a hideg fényt amit el lehet vele érni, ujjal feltapogatva a legszebb.
Alverde Duo Bronzosító és highlighter - 10 Bright Bronze: A bronzosító felét nem szeretem, mert nagyon narancssárgás rajtam, és az állaga sem az igazi, viszont a highlighter részét imádom. Az esetek 80%-ában ezzel szoktam kiemelni az arcomat. Nagyon finom fénye van, gyönyörűen mutat a szemöldökcsont alatt és az arccsonton is. Igaz, nem valami világos árnyalat, de az én fehér fejemhez is illik. :)

Szemöldökformázó sminktermékek

Idén nem változott semmit sem a szemöldök "rutinom", a termékek nagy része ugyanaz, mint az elmúlt évben. Mindig szemöldökceruzával kezdek, majd erre jön a púder, végül fixálom az egészet. Ha pedig nincs elég időm, akkor csak ceruzát használok.

Az essence szemöldökformázó készletét elég régóta használom (02 natural blonde style), viszont csak az egyik színét tudom kihasználni, ezért a Catrice Mono szemhéjpúderére cseréltem le (350 Stalight Expresso árnyalat). Utóbbinak jobban szeretem az állagát, az essence kicsit szárazabb, és jobban porzik. A szemöldökceruzák közül még mindig az essence 05 soft blonde árnyalatú szemöldökceruzája a kedvencem, Ezen kívül sokat használtam a Catrice szemöldökceruzáját is (020 Date With Aston), viszont ennek kicsit melegebb tónusú a színe, mint ami önmagában nekem jól állna. A Rival de Loop szemöldökceruzájával is ez a helyzet (01 Natural Blonde), viszont a szemöldökpúderekkel együtt használva semmi gond nincs velük. Fixáláshoz pedig mindig az Oriflame Giondani Gold szemöldökfixáló zselét használom.

Szemre való sminktermékek

Mono szemhéjpúderek közül a legtöbbször a Catrice púderjeihez nyúltam, vagy a Z palettában lévőkhöz vagy ahhoz a néhányhoz, amit sajnos nem tudtam a palettába berakni. Ezek a következőek: Intensif'Eye szemhéjpúder (100 Glamourose), spectaculART Pure Chrome szemhéjárnyaló (C04 Artfully), Celtia szemhéjpúder (C02 LOVEnder). Ezeken kívül elég sokszor elővettem még az Alverde Mono matt szemhéjpúderét 70 Soft Rose árnyalatban. Julcsitól került hozzám, nagyon kis visszafogott halvány rózsaszín púder, nagyon sok sminkbe be tudom építeni. :)

Nem vagyok nagy krémes szemhéjárnyaló fan, viszont nyáron elég sokat nyúltam a Maybelline Color Tattoo-m után (87 Mauve Crush). Arany szemhéjpúderrel vagy a lila púderrel kombinálva gyönyörű végeredményt lehet elérni vele.

Szempillaspirálok közül idén nem próbáltam olyan sokat, inkább maradtam a régi jól bevált daraboknál. Az Oriflame Rétegezhető szempillaspirálját még mindig imádom (Black), és ha a Maybelline the Colossal Volum' Express Smoky Eyes spirállal kombináltam, akkor a végeredmény mindig műszempilla hatású volt. :)

Nyáron főleg az Oriflame  Very Me Glitter szemhéjtusát használtam Blue árnylatban, illetve az essence crystal szemhéjtusát 07 blue heaven árnyalatban. Utóbbit fekete alap fölött. A kedvenc fekete szemhéjtusom az essence folyékony szemhéjtusa. Mindegyik ecsetes kiszerelésű, így nem hiszem, hogy mindenkinek kézre állnának, de én ezt a kiszerelést szeretem a legjobban. A fekete tus egyedüli hibája, hogy nem szárad annyira gyorsan.

Szemceruzák közül a legtöbbször az Avon Diamond Twilight Blue szemceruzáját használtam, nagyon szép cicás vonalat lehet vele készíteni. Buli sminkekhez elég sokszor használom az Avon SuperShock gél állagú szemceruzáját (Silver), csak úgy siklik a bőrön és a szemhéjpúderek felett is. Hétköznapokon főleg az Oriflame szemkontúrceruzáit veszem elő, a Brown árnyalatút az alsó pillasoron, a Nude árnylatot pedig a vízvonalon használom. Főleg ősszel szoktam használni a NYC ShowTime Velvet szemceruzát (952 Black Wine), nagyon szép mély bordó színe van. 

Paletták

Z Paletta: Ha szigorúan vesszük, akkor ez csak kiegészítő, de miután nyáron megtöltöttem kettőt is egy rakat szemhéjpúderrel, így itt a helyük. Rendszerezéshez szerintem elengedhetetlen, ha valakinek nagyon sok mono szemhéjpúdere van. A sminkes kis szekrénykémben is sokkal több hely van, sokkal átláthatóbb, és tényleg többször használtam a benne lévő szemhéjpúdereket, mint még amikor nem volt meg a Z Paletta.
Lovely Nude szemhéjpúder paletta: A legtöbbször a két matt törtfehér színt használtam, amiből az egyik már el is fogyott, de a másikban sincs már nagyon sok. Az árához képest nagyon jó minőségű szemhéjpúdereket kapunk, a csomagolás elég ratyi, de 1000 forinttért jobbra ne is számítson az ember lánya.
Pupa PupaCat 2 - 002: Sajnálom, hogy az egyes cicáknak nincs meg a külön fantázianeve, de ettől tekintve I M Á D O M. Oké. Nyilván a vásárlás elsődleges szempontja az volt, hogy CICA!!! A második pedig az, hogy régen volt egy Pupa-s palettám, amiben szájfény, púder, szemhéjpúder és parfüm volt. És azt is imádtam, mert nagyon minőségiek voltak benne a termékek. Így amikor megláttam ezt a limitált kollekciót, akkor kicsit haboztam, hogy kell-e ez nekem, de végül a cicás csomagolás teljesen rabul ejtett. Most gondolkodok egy másik megvételén, ha még egyáltalán lehet kapni, mert egyszerűen fantasztikus ez a paletta! FANTASZTIKUS! Egész decemberben ez volt a szemeimen, és nem tudtam megunni. Összesen 3 szemhéjpúder és 2 szájfény van benne (utóbbiak helyett én nem bántam volna, ha másik 2 szemhéjpúder van), de jézusom... Ennyire kihasználható palettával régen találkoztam. Pedig csak 3 szín. Az biztos, hogy ezek után sokkal többször fogom a Pupa kínálatát nézegetni. :) És ezt nektek is nagyon erősen ajánlom! :D

Rúzsok

Oriflame The ONE 5 az 1-ben Colour Stylist ajakrúzs - Nude Elegance: Ez a legtöbbet használt rúzsom. Kicsit rózsaszínesebb, mint a szám természetes színe. Minden sminkhez tökéletesen illik. 
Oriflame The ONE 5 az 1-ben Colour Stylist krémes ajakrúzs - Rosewood Matte: Félig-meddig matt rúzs, vagy egy nagyon pici krémes fénye. Nagyon krémes, tartós is, nagyon jó kis hétköznapi árnylat.
Oriflame Colour Drop cseppformájú ajakrúzs - Rose Elixir: Tökéletes "my lips but better" szín. A kialakítása miatt nagyon könnyű felkenni még tükör nélkül is.
Avon Színmegújuló matt ajakrúzs - Matte Grape: Legtöbbször ezt szoktam bulik alkalmával felkenni, vagy pedig ennek és más sötétebb rúzsomnak a keverékét. Hivatalosan ez s matt hatású rúzs, de én inkább azt mondanám, hogy szaténosan matt.
Avon Színmegújuló ajakrúzs - Oxfor Wine: Másik bulizós rúzsom Sajnos hajlamos picit foltosodni, így szájkontúrceruza mindenképpen kell hozzá.
Avon Színmegújuló ajakrúzs - Bronze Treasure: Főleg nyáron és ősszel szoktam elővenni. Az elején picit féltem tőle, hogy katasztrofálisan fogok vele kinézni, de meglepően jól áll. :)
Avon Indulgence ajakrúzs - Tawny Rose: Ezt is főleg hétköznapokon szoktam használni, az állagáról még nem sikerült eldöntenem, hogy szeretem-e vagy sem, nekem picit fura. Mindenesetre a színét nagyon szeretem, és a tartósságával is meg vagyok elégedve.
L'Oréal Paris Exclusive Collection Privee Reds - Doutzen's Pure Red: Eddig csak eseményeken vagy bulikon használtam ezt a rúzst. Nagyon nagyon szeretem, klasszikus rúzs illata van (ami mást zavarhat), tartós (annyira, hogy utolsó alkalommal csak a második napra kopott le a számról a szín, pedig vízálló sminklemosót használtam... igaz, az este folyamán elég sokszor frissítettem), és az első olyan vörös rúzsom, amit úgy érzem, hogy tényleg jól áll.
Rimmel Lasting Finish ajakrúzs - 046 Metallic Shimmer: Barnás vörös árnyalat, nagyon szeretem az ehhez hasonló árnyalatokat. Ezek a hétköznapi vörös árnyalataim. :)
Essence Good Girl Bad Girl ajakrúzs - 01 It wasn't me!: Bulizós rúzs, sajna ez is hajlamos foltosodni, viszont szájkontúrceruzával tökéletesen működik.
Essence Pure Nude ajakrúzs - 03 Come Naturally: Lilás, taupe-os hétköznapi nude árnylat, ezt is elég sokszor vettem elő. Bár ez nem kompatibilis minden sminkkel, valamikor nem igazán áll jól, de ettől függetlenül ezt is nagyon szeretem.

Szájkontúr ceruza és szájfények

Aden szájkontúrceruza - Sandstone: Elég száraz az állaga, de pont emiatt tökéletes a sötétebb rúzsok alá. Tényleg tartósabbak vele, jobban kijön a színük és nem mászkálnak el.
Essence Matt Lip Cream - 02 Smooth Berry: Tavasszal és nyáron szoktam főleg használni. Sajna szárít, viszont baromi élénk színe van. 
Essence Hidden Stories szájfény- C01 Rose In Wonderland: Nagyon kis cuki szájfény, semmi extra, átlátszó alapban apró csillogó szemcsék/részecskék. Néha az ilyen visszafogott dolgokat szeretem a legjobban.
Essence XXXL Shine szájfény - 16 Wanted!: Egyik lakkos talin szereztem meg, és azóta imádom. Pedig nem vagyok nagyon szájfényes. Viszont kb. egész novemberben és decemberben ez volt rajtam. Imádom ezt a kis ezüst csodát. ^^
Catrice Infinite Shine szájfény - 010 Nude-Tritious: A színe elég hasonló a Rimmel rúzsomhoz, ha kicsit erősebb szájfényhez van kedvem, akkor ezért szoktam nyúlni.
Avon Luxe szájfény - Romantic Rose: Visszafogott rózsaszín szájfény, az állaga baromi jó, mert tapadós, viszont nem ragacsos. Ebből következően ez a legtartósabb szájfényem. És nem mellesleg a csomagolása is igen minőségi.
Oriflame The ONE Extra fényes szájfény - Sapphire Iridescence (2015 téli limitált kiadás): Na erre a szájfényre nagyon kíváncsi voltam, mert a katalógusokban igen csalóka tud lenni a színminta, de amikor megláttam ezt a lila csodát kék fénnyel, akkor teljesen elaléltam. Mostanában kezdek igazán elborulni szájra valók terén, egyre jobban izgatnak a fura színek. :D
BeYu Holographic szájfény: Limitált kiadás volt, és nem volt épp a legolcsóbb. Miután inkább rúzsos vagyok kicsit húztam a számat, hogy kb. 3000 Ft-ot kiadjak egy szájfényért, de hát kék csillámok vannak benne, így "kénytelen" voltam megvenni. :D

Elég hosszú lett, de ez nem is meglepő. Sajnos ez ilyen hosszú bejegyzéseket beletelik egy kis időbe míg összedobom, így sikerült ezt is január végére összehoznom. :P

Nektek mik voltak a kedvenc sminkcuccaitok 2015-ben?

Flóra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések