Egyszerű őszies smink

Halihó!

Elég régen volt smink a blogon, szóval épp ideje egyet kiraknom. A mai sminket kb. 2 hete készítettem. Semmi extra nincs benne, mondhatni ez a mostani őszi rutinom. Persze a szemhéjárnyalók színeit változtatni szoktam, de az alap általában mindig valamilyen halványabb barnás, bézses szín, és ezt szoktam kicsit sötétebb taupe, barna, esetleg szürke színekkel kombinálni.

Az arcomra mindig kerül alapozó (jelenleg az Oriflame Giordani Gold alapozóira vagyok rácuppanva), ezután jön a púder, majd egy kis kontúrozás következik. Pirosítóból 2-3 féle színt szoktam váltogatni, általában piszkosabb rózsaszín árnyalatokat használok mostanában.

A szemöldökömet pedig először szemöldökceruzával kitöltöm, majd erre jön a szemöldökpúder, végül az átlátszó fixáló zselé. A számra általában visszafogottabb rúzsokat kenek, bár néha becsúszik egy kicsit élénkebb is.

A képek pedig hiába készültek kora délután, a kollégiumi szobám iszonyatosan sötét, 3-kor már lámpát kell gyújtani. Úgyhogy a képek nagyobb része vakuval készült (próbáltam szerkesztéssel javítania  képeken, de élőben ennél sokkal erőteljesebbek voltak a színek). Ráadásul annyira elszoktam attól, hogy a fejemet fényképezzem... Készítettem majdnem 100 képet, de abból maximum a 10%-a lett olyan, ami kisebb-nagyobb mértékben vállalható. :P







Arc:
Oriflame Giordani Gold Invisible Touch alapozó - Porcelain
Catrice Camouflage korrektor - 010 Ivory
Catrice Re-Touch Light-Reflecting korrektor - 001 Porcelain
Manhattan Soft Mat porpúder - 1 Natural
essence sun club matt bronzosító púder - 01 natural
Catrice Defining pirosító - 080 Sunrose Avenue
Catrice Absolute Eye Colour Mono szemhéjpúder - 660 Ice White Open 

Szem:
Oriflame Beauty sminkalap
Oriflame Visions V* szemhéjpúder - Angel
Lovely Make Up Kit - vöröses barna szemhéjpúder, tört fehér szemhéjpúder (1 és 11)
essence fantasia szemhéjpúder - 02 Not Ivory But Ebony
Maybelline the Colossal Volum' Express Smoky Eyes szempillaspirál
essence szemöldökceruza - 05 soft blonde
essence szemöldökformázó készlet - 02 natural blonde style (sötétebb szín)
Oriflame Giordani Gold szemöldökfixáló zselé

Száj:
Oriflame The ONE 5 az 1-ben krémes ajakrúzs - Rosewood Matte 

Nektek mostanában milyen termékek szerepelnek a sminkelési rutinotokban?

Flóra

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések