Kék hátán kék

Halihó!

Ma két szemceruzát szeretnék nektek bemutatni. Mindkettő újdonságnak számít az Avon kínálatában, igazi vibráló nyári színek. 6 szín jelent meg, köztük egy feketével, de a többi mind színes: élénk kék, sötétebb kék, türkiz, pink és lila. Nekem az első kettő van meg, de úton van a lila és a pink is.

Csavaros a kiszerelés. Nagyon intenzívek a színek, és tartósak is, bár nem a vízvonalra találták ki őket, ott nem teljesítenek valami fényesen. A felső pillatőbe használva nem moccannak meg a nap folyamán, illetve én még egyszer sem pislogtam fel őket. Az alsó pillatőnél egy hajszállal kevésbé tartósak, mint a fent.

Mindkét ceruza krémes állagú, könnyen siklik a bőrön, de precíz vonalak is szépen lehet velük húzni (természetesen nem annyira, mint egy szemhéjtussal). A barna szemet gyönyörűen kiemelik. :)



A sötétkék picit tartósabb, mit a halvány, előfordult már, hogy arctisztítás után még mindig ott maradt egy picit az alsó pillatőnél. Az alábbi képen is látszik, mennyire tartósak: dörzsölés és kézmosás után láthatóak.




Nektek megvan valamelyik? Hogy álltok a színes szemceruzákkal?

Flóra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések