Pure love, a metál barack

Halihó!

Hétvégén egész jó idő volt, így tudtam használható képeket is készíteni a sminkemről. Igaz, így is kellett vakut használnom, de szerencsére az összes kép szín hű lett. :)

A fő szerepet először az új szemhéjtusomnak szántam, de aztán mégsem jött össze. A vékony ecsetes tusokat szeretem a legjobban, de miután múltkor kidobtam a barna tusom, gondoltam beújítok egy filceset. Régebben már volt ilyen szemkencém, egy Maybelline és egy Avon. Az Avonos katasztrófa volt, el is vette ettől a műfajtól a kedvem. Meglepő módon az új tus Oriflame-es. Egész jól teljesít, de nagyon elszoktam a filces fejtől, még próbálkoznom kell vele, egyenlőre még vállalhatatlannak ítéltem meg az első próbálkozásomat. Ami ebből a lényeg: felkentem rá egy Miss Sporty-s tust - amiről majdnem, hogy elfelejtkeztem. Még a Metal Flip lakkokkal együtt jelent meg, limitált kiadású volt, nagyon jó kis tus, örülök, hogy megvettem (és igen, amire ráírják, hogy limitált arra rácuppanok...:D ). 

Bal szem

A szemhéjam teljes egészén egy essence pigmentet használtam, mégpedig a 15-ös számú pure love-ot. Amióta megvan elég sokat használtam, 350 forintért abszolút megéri. Nagyon szép rózsaszínes barack színe van. Jelentem pirosító/highlighter-ként is helytáll, nagyon szépen lehet az arcot kiemelni vele.
A mélyítővonalba leheletnyi matt barna szemhéjpúdert satíroztam el, majd rá egy kevés halvány lilát tettem. A lilából került még az alsó pillasor alá is. Mindkettő S-he-s szemhéjpúder. A dm-ekben az összes szemhéjpúder akciós egyébként, amennyire én észrevettem nem fogynak olyan gyorsan, biztosan fellelhetőek még a legtöbb üzletben. Ezek mono púderek, 300 forint darabja, ha jól emlékszem a duo-k 550 forintba, a négyes szemhéjpúderek 600 forintba kerülnek. Amit eddig vettem, mindegyik nagyon pigmentált, nem porolnak és tartósak is (alappal használtam őket).

Bal szem

A szempilláimat nem akartam nagyon befeketíteni, ezért az Oriflame Rétegezhető spirál Prune árnyalatával emeltem ki őket. Ez egy egészen sötét szürkés lila, a fenti képen egész jól látszódik a színe. A szemöldököm essence-es szemöldökceruzával és NYC-os szemceruzával igazítottam meg, majd az Oriflame Giordani Gold-os szemöldökzselével fixáltam.


Az arcomra az Oriflame Perfect Fusion alapozója került, pirósítónak egy alverde darabot használtam, aminek brutális pink színe van. Nagyon óvatosan kell vele bánni, mert ha kicsit hosszabb ideig néz rá az ember, már úgy néz ki, mint egy bohóc - hihetetlenül pigmentált. Végül a NYC transzparens púderével fixáltam a sminket.
A számra egy Oriflame-es limitált (ki gondolta volna?) rúzst kentem. 


Összességében nekem nagyon tetszett ez a smink, még anya is megdicsérte (ami nagy szó). Veszprémbe is egy nagyon hasonló sminkben jöttem vissza, akkor használtam a pigmentet pirosítóként. A pigmenthez még annyit, hogy ha rásüt a nap, akkor egész fehéren/fehér aranyosan csillog, fénylik, szerintem nagyon szép.

Hogy tetszett a mai smink? Milyen gyakran használtok a hétköznapokban pigmenteket?

Flóra

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések