A finn rúzskollekcióm
Halihó!
A bejegyzés címe kicsit félrevezető lehet, igazából csak azokról a rúzsokról lesz szó, amiket elhoztam magammal Finnországba.
Terveim szerint csak 5 rúzst akarta hozni, de aztán bárhogy próbáltam, sehogy sem tudtam elérni ezt a számot. Pláne, hogy az indulás előtti hétvégén Julcsinál volt egy lakkos-sminkes buli, ahol sikerült jó pár folyékony rúzzsal feltankolnom. És természetesen az új szerzeményeket nem hagyhattam otthon. :D
Összesen 13 rúzst hoztam magammal, amiből összesen csak kettőt, igen, csak 2 darabot vettem boltban, az összes többit mind Julcsitól vetem vagy kaptam. És hogy miért van igazából 14 rúzs a képen? Mert a NYX Matte Lip Creamek közül a Moscow árnyalatot már itt kint vettem meg.
A rúzsszelektálási koncepcióról csak annyit, hogy azon kívül, hogy nyilván a kedvenc rúzsaimat raktam oda, az is szempont volt, hogy tényleg olyanokat hozzak el magammal, amiket otthon is nagyon nagyon sokszor használok. Ez főleg a nude színekre vonatkozik. A "színes" rúzsok közül pedig mindenképpen akartam egy vöröset, de mégis olyat, amit hétköznap is tudok használni, egy pinket, amit szintén fel tudok kenni hétköznap, de buliban is simán megállja a helyét. És természetesen a Lime Crime Poisonberry-t sem hagyhattam otthon, az abszolút bulizós/kiöltözős rúzsomat.
A hosszúkás piros rúzs az egy Flormar rúzs, az egyik kedvenc nude-om (nyilván, ha elhoztam). Tartós, a színe pedig erősebb sminkekhez baromi jól passzol, kicsikét sárgásabb/barnásabb nude-ok közé tartozik. Julcsitól kaptam. Ugyanúgy, mint a mellette lévő picurka Marc Jacobs rúzst. Amikor megláttam az ajándékba kapott neszesszerben, könnybe lábadt a szemem. Egyébként kicsit rózsaszínesebb nude, ez is tartós, és még univerzálisabb a színe, mint az előzőnek. Alattuk található egy friss szerzemény, egy essence rúzs. A leárazásokon vettem, tökéletes száj-színe van. Ami igazán megfogott benne az az, hogy úgy nude, hogy van benne egy kis vörösesség. Hivatalosan tartós rúzs, de az összes közül ez bírja a legkevésbé.
A következő csoportot a ColourPop folyékony rúzsok alkotják, valamint a Milani folyékony rúzsa. Egytől-egyig Julcsitól szereztem azon a bizonyos hétvégén. A Milanit még nem kentem fel sehova se, viszont a ColourPopokból az Ultra Matte Lip rúzsokat jobban szeretem. A Lumiere 2 viszont meglepően sötétlila a számon, azt hittem nude-osabb beütése lesz. Viszont így is tetszik. :D
A NYX Soft Matte Lip Creamjei nagy kedvenceim lettek, első darabom belőle a Rome árnyalat volt. Aztán a bizonyos hétvégén Julcsitól beszereztem a Budapest árnyalatot, amit a neve miatt mindenképpen megvettem volna előbb vagy utóbb, csak üzletben eddig soha nem láttam (igaz, eddig a NYX folyékony rúzsokat mind a Douglasban vettem, mert volt oda ajándékkártyám). És ha még Budapest az árnyalatneve, akkor elhoztam magammal, hogy legyen nálam valami "hazai". :)
A Moscow árnyalat pedig annyira elvetemült, hogy kellett. Sajnos picit foltos, ha nem ügyelünk a felkenésre. Viszont életem első metál koncertjén meg lett dicsérve: "I like your gothic lips!" Mindhárom NYX rúzsról elmondható, hogy tartósak, valamint a 2 vöröses a kopást is nagyon jól viselik (a kéket még nem teszteltem evés közben).
A Milani rúzsa az a vörös rúzs, amit hétköznapra és eseményekre is egyaránt felkenek. Melegebb, kicsit barnás beütésű vörös, és imádom magamon. Szintén Julcsitól vettem. Ellenben a mellette lévő fancy csomagolású Flormar rúzzsal, amit Julcsitól kaptam. Imádom ezt a pinket, annyira élénk a színe, és emellett nagyon tartós is. Az örök kedvenc Lime Crime rúzsomat pedig semmi pénzért nem hagytam volna otthon. :)
Következzenek az árnyalatnevek említési sorrendben:
- Flormar Passionate Dots PD21
- Marc Jacobs 246 Slow Burn
- essence Long LAsting 06 Barely There! (hogy ennek milyen találó az árnylatneve, csak most vettem észre)
- ColourPop Ultra Satin Lip Aquarius
- ColourPop Ultra Matte Lip Aquarius 2
- ColourPop Ultra Satin Lip Alyssa
- ColourPop Ultra Matte Lip Lumiere 2
- Milani 31 Glamour
- NYX Soft Matte Lip Cream Rome
- NYX Soft Matte Lip Cream Budapest
- NYX Soft Matte Lip Cream Moscow
- Milani 48 Tuscan Toast
- Flormar Precious Lipstick LF36
- Lime Crime Poisonberry
Ti milyen rúzsokat vinnétek magatokkal egy hosszabb kiruccanásra?
Flóra
Megjegyzések
Megjegyzés küldése