Off #5

Halihó!

Gondoltam írok most egy kisebb-nagyobb regényt, mert nagyon zajlik nálam az élet. Biztosan feltűnt, hogy mostanában nem igazán sikerült rendszeresen posztolnom, ha meg igen, annak a nagy része is Luliról szólt. A helyzet az, hogy az elmúlt pár hónap olyan szinten eseménydús volt, hogy ha ki akartam kapcsolódni, akkor inkább YouTube-os videókat néztem, vagy festettem. A blogra elég sok ötletem volt/van, de ha még a befényképezésig el is jutottam, arra általában nem maradt energiám, néha kedvem, hogy egy bejegyzést is összedobjak. 

Elég durva vizsgaidőszakom volt most nyáron, életemben nem fordult még elő, hogy ennyiszer megbuktam volna. A legviccesebb benne az, hogy rendesen tanultam, készültem rájuk, de az első vizsga nagyon sok esetben nem sikerült. Szerencsére másodjára meglettek, viszont így is a 6 vizsgából sikerült produkálni 8-at, ami talán nem tűnik soknak, viszont egy tárgyból nem mentem el vizsgázni egyáltalán, mert nem maradt rá időm. Azaz az 5 tárgyat sikerült 8 vizsgában megoldanom... A legszebb az egészben, hogy a 6 hetes vizsgahét nekem gyakorlatilag csak 5 hetes volt, mert a 6. hétre nem hirdettek nekünk semmiből sem vizsgát, ami igen csak bosszantó, akkor azt az egy szem tárgyat is tudtam volna valószínűleg teljesíteni. Na mindegy, van ilyen.

Vizsgaidőszak után volt egy hetem otthon, ahol próbáltam több-kevesebb sikerrel kipihenni a félév és a vizsgaidőszak fáradalmait, majd júliusban kezdődött az egy hónapos szakmai gyakorlatom Dorogon a Richternél. Ami nagyon hasznos volt, csak hát a szálláson nem volt internet, és egy hónapra sehol sem lehet szerezi normális internetet. Így a mobilnetemet osztottam meg a laptoppal, ami egy hónapra összesen 2 GB, ami nem olyan sok, főleg ha az ember lánya olyan YouTube függő, mint én (jelenleg "csak" 76 csatornára vagyok feliratkozva, és ebből kb. 50 posztol rendszeresen, egy héten akár többször is). A kevés netnek az lett a vége, hogy kb. csak facebookozásra, emailek csekkolására, és az új zenék meghallgatására használtam a mobilnetet, de még így is nagyon gyorsan sikerült elhasználni. Plusz pénzért pedig csak 1 GB-ot tudtam venni, amivel hiába óvatoskodtam, mindig egy nap alatt elfogyott (holott a 2 GB elég volt egy hétre...). Hétvégente otthon pedig csak punyndásra voltam képes, annyira elfáradtam hét folyamán (konkrétan péntek esténként már értelmes mondatokat sem tudtam összehozni).

Dorogra pedig a KIKO lakkjaimat vittem csak magammal, és minden nap átlakkoztam a körmöm. Tavasszal kb. folyamatosan letörtek a körmeim, és rövid körmökre nem szeretek annyira lakkozni, de a vizsgaidőszak alatt egész regenerálódtak, így júliusra már elérték azt a hosszt, amire szívesen lakkozok. Végre az összeset kipróbálhattam, és el tudtam dönteni, hogy melyik az, amit megtartok, és melyik az, amitől megválok. Erről már láthattatok egy posztot is, de azóta még kiszelektáltam párat. Tavaly nyáron másodkézből szereztem egy szem KIKO lakkot, majd február környékén csoportos rendeléssel 30 darabot. Ebből az első körben 13 db-ot szelektáltam ki (a posztban csak 12 szerepel,mert egytől már addigra megszabadultam), így maradt 18. Aztán augusztus elején átnéztem a készletemet, és kiraktam még 3 KIKO-t. 

A mostani lakkészletem amúgy összesen 226 db lakkot számlál, amiből 12 nyomdalakk, 17 franken, 21 pedig topper. Azaz a "klasszikus" színes lakkok száma 176. Nagyon régen utoljára ilyen kevés "rendes" lakkom. Viszont ez a 200-250 db lakk az, amit még tudok kezelni, ha ennél több van, akkor biztos van benne pár olyan, amit egyáltalán nem használok. Nem tudom, hogy feltűnt-e bárkinek is, de imádom rendezgetni a lakkjaimat, összeszámolgatni miből hány darabom van, stb. Képes vagyok ezekkel napokat is elszórakozni. Anya ilyenkor meg kirohan a világból, mert általában akkor a felső szinten masszív körömlakk és körömlakklemosó illat/szag van. :P

Augusztus elején egyébként tartottam egy kis búcsúbulit, ugyanis megyek ki Finnországba 25.-én. Pályáztam Erasmusra, majd Campus Mundira is, és a Campus Mundi pályázatot sikerült megnyerni. Gyakorlatilag ugyanolyan, mint az Erasmus, annyi különbséggel, hogy több kreditet kell teljesítenem, de cserébe több pénzt is kapok. Finnországban Lappeenrantában leszek, a Lappeenrantai Műszaki Egyetemen. És már most félek, mert még életemben nem repültem. Az elmúlt kb. 2 hét azzal is telt el, hogy az útra készülődtem. Elvertem egy rakat pénzt ruhákra, kipakoltam, hogy miket tervezek vinni, stb. 

Amúgy a Campus Mundi pályázatnál plusz pontért bevállaltam, hogy vezetek majd egy blogot. Egyenlőre még nincs kész, de majd itt is megosztom, ha meglesz. Ezen felül a Vattapamacsot is kicsit gatyába rázzuk, nővérem barátnője segít benne. :)
Kint Finnországban nem tudom mennyire fog jutni időm erre a blogra, ha lesz időm, azért ide is szeretnék posztolni, de ígérni nem ígérek semmit sem. :)

Kicsit össze-vissza sikerült ez a bejegyzés, de néha kell ilyen is. Kösszentyű, ha elolvastad ezt a kisebb regényt. :D

Flóra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések