2016. november 17., csütörtök

Csehországi szerzemények - Brno/Zlín/Vizovice

Halihó!

Két hete az őszi szünetben lehetőségem volt meglátogatni az egyik barátnőmet, aki most kint van Zlínben Erasmuson. Összesen 4 napot töltöttem kint, ahol a városnézés, látnivalók és pubok felkeresése mellett természetesen időt szakítottam egy kis vásárlásra is. Tavaly, amikor a családommal kint voltunk Prágában, akkor ismerkedtem meg a Manufaktura márkával, ami azóta is nagy kedvencem. Így a jó programok mellett az is célom volt, hogy pár dolgot beszerezzek ettől a márkától. Emellett sok egyéb olyan dolog is hazajött velem, amit egyáltalán nem terveztem megvenni, de ez már csak így szokott lenni velem. :P

Először a Manufakturás szerzeményeimet mutatnám meg. Nyáron még elkezdtem írni egy kis listát, hogy mit szeretnék megvenni - ebből természetesen semmi sem valósult meg. :D


Legelső körben az Intensive Regenerative Hand Cream with Apple and Macadamia Nut Oil kézkrémet vettem meg. Itthon amikor váltottam át pénzt, akkor nagyon nagy címleteket kaptam, és amikor megérkeztem Brno-ba, akkor rögtön beszaladtam a vasútállomás melletti plázába, hogy felváltsam (még szerencse, hogy közelben volt a pláza, mert kis üzletekben nem hiszem, hogy örültek volna nekem). Először a dm-be akartam beszaladni, de hamarabb jött szembe velem a Manufaktura egyik üzlete, így természetesen ott vásároltam. :D 

A második Manufaturás vásárlásomat pedig már Zlínben ejtettem meg, ahol igen csak sok dolgot sikerült megvenni. Magamnak vettem egy Natural Palm Wax Candle with Levander Scent gyertyát, aminek iszonyat finom illata van. Az Arch Glass Nail File teljesen levett a lábamról, annyira jól nézett ki. Ráadásul már egy ideje akartam olyan üveg körömreszelőt, ami használható is. Nagyon örülök, hogy megvettem, bár az összes termék közül az volt a legdrágább, a közel 3000 Ft-os árával, de szerintem megérte. A második vásárlás során, ami talán a legkorábban bekerült a kosaramba, az az Oil Hand Care for Nails and Cuticles with Precious Natural Oils köröm és körömágybőr ápoló olaj, aminek levendulás illata van, de mellette még más illatokat is ki lehet érezni, csak béna vagyok az illatmeghatározásban. 1-2 szer próbáltam ár, de érdemben még nem tudok róla nyilatkozni.


Ezeket a termékeket pedig ajándékba vettem. Külön ember kapja az Aromatised Fruit Leaf Tea - HOME COMFORT teát és a MOJITO Emollient Hand & Foot Cream with Mint and Shea Butter kézkrémet. És egy ember kapja meg egyben a Herbal Bath with Spring Salt and Mint for Muscle and Joint Relaxation fürdőcseppeket (igazából nem tudom ennek mi a szép magyar neve), a Vegetable Soap with Thermal Salt, Almond Oil and Sweet Balm szappant és az Anti-Stress Carlsbad Bath Salt with Thermal Salt and Lavender fürdősót. Mindegyiknek iszonyatosan kellemes az illata, és a legjobb, hogy az üzletben mindenből volt kirakva teszter. :)


Ha már szembekerültem néhány dm-mel, akkor gondoltam megnézem, hogy mik azok a márkák, amiket itthon nem lehet kapni. Hát, nagyon nem varázsolt el az a 2-3 márka, viszont az essence Midnight Masquerade limitált kiadása annál inkább. Itthon nem tudom, hogy lesz-e kapható, eddig én egy dm-ben és Rossmannban sem láttam a kiadást. Ezeket is két körben vásároltam meg, egyik részletet Zlínben, a másikat pedig amikor mentem haza, Brno-ban. 

Az első körben vettem meg a Duo Ombre ajakrúzst a 02-es Bloody Marry Me árnyalatban, ezt nem hagyhattam ott, hiszen ezek a típusú sötét színek a gyengéim rúzsok terén. Élesben is kipróbáltam már, sajnos a rétegzés nem tesz neki túl jót, és ha valami miatt lekopik kicsit, akkor célszerűbb inkább leszedni a maradékot, és utána újrarúzsozni. Egyébként elég tartós, és mattra szárad. Kicsit lejjebb láthattok róla swatchot. :) A szemhéjpúderek közül először a 03 Witching You Were Here lila szemhéjpúdert hoztam el. Brno-ban megvettem mellé a kék 01 Keep Your Midnight Secret és a bronz 02 Spooktacular Night szemhéjpúdert is.



A bal oldali szemhéjpúder swatchokat alappal készítettem, míg a mellette lévők szemhéjalap nélkül készültek. Mindegyik szemhéjpúder alapja fekete, és ebben vannak ezek a gyönyörű kék, bronz és lila pigmentek/csillámok/mifenék. :)





Az első körben megvettem a kék csillámos 01 Meet Me Midnight lakkot. 2 rétegben fed, elég sötét felkenve, a csillámok az üvegben kicsit jobban érvényesülnek, mint a körmökön. 

A második körben megvettem a kollekció maradék lakkját is, a lila csillámos 02 Black Cats Wanted-et, a piros 03 A Vampire Kissed My Neck-et és a döglött mályva színű 04 The Walking Red-et. Utóbbi 2 lakk gumis matt finishűre szárad. A pirosat próbáltam élesben, és rajtam sajnos nem volt tartós (igaz fedőlakkot nem raktam rá, plusz laborban is voltam), a körömvégeimen lekopott picit, és fel is fényesedett egy nap alatt. Felkenés közben volt vele egy kis problémám, mert hiába fed 2 rétegben, ha nem szép egyenletesen keni fel az ember, akkor az meglátszik. Viszont baromi jól néz ki felkenés után. :)

Megvettem még a kollekcióhoz tartozó körömtetoválásokat is. Jövőre még jól is jöhet egy Halloween-es manihoz. :)


Itt a maradék cuccokat láthatjátok, amiket megvettem. Első nap sikerült beszerezni ezt a Trend It Up lakkot, ami a 190-es számot kapta. Valamint utolsó nap vettem ezt a narancsos-fahéjas cukorkákat, amik iszonyatosan finomat. Nagyon remélem, hogy itthon is lesz majd belőle, mert már több mint a fele elfogyott. 

Vizovicében voltunk egy csokimanufaktúrában, ahol vettem egy nagy adag bonbont is, valamint ezt a kis cicás dobozkát hoztam el. Szerintem tündéri. Bementünk Vizovicében egy ajándékboltba is, ami tele volt karácsonyfadíszekkel, így hazajött velem ez a nagyon gnóm pingvines dísz is, szegénykém annyira csúnya volt, hogy muszáj volt megvenni. :D A kis ezüst madárka (talán valamilyen féle cinege lehet) annyira cuki volt, hogy őt is kénytelen voltam megvenni, a karácsonyfás karácsonyfadísz pedig elvarázsolt. Szerintem gyönyörű.

Voltatok már Csehországban? Miket szoktatok venni magatoknak egy-egy uataizás alkalmával? :)

Flóra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése